Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Gyurcsány győzelme 2006-ban...

Gyurcsány győzelme 2006-ban pürrhoszi-győzelem volt. Ezt utólag mindenki tudja. Orbán 2022-es győzelme szintén végződhet balul?

Figyelt kérdés

2006-ban Gyurcsány került ki győztesen a választásokon, de a győzelme olyannyira pürrhoszi volt, hogy már a fogalmat is róla kéne elnevezni inkább. Hosszú távon olyannyira nem érte meg akkor győzni, hogy az a győzelem volt a végső veresége nem csak Gyurcsánynak de az egész baloldalnak, sőt talán az egész országnak is. A 2008-2009-es gazdasági világválság annyira az akkori kormányon csattant - (holott az Orbán kormány vezette be pl. a deviza hitelt) - hogy egyszerűen egy életre a süllyesztőbe került az akkori tehetetlen politikai elit. Ha Orbán lett volna akkor hatalmon, most ma lehet már azt sem tudnánk, hogy ki azaz Orbán? Elsüllyedhetett volna végleg a válság miatt ő is. Akárki lett volna akkor hatalmon, megbukott volna mint a szar, mert senki nem tudott volna mit kezdeni a gazdasági összeomlással és az emiatt értetlen és elégedetlen tömeggel.

Most is válság jön, minden bizonnyal szakértők szerint semmivel sem enyhébb mint a 2008-as volt, sőt vannak akik még komorabban látják. Orbán a 2022-es választásokért mindent bevetett, lenullázta az államkasszát sőt még külön hiteleket is vett fel üres kasszára, csak hogy megvehesse kilóra a választási győzelmet, és ez sikerült is. Most viszont még el sem kezdődött a válság, máris olyan megszorítások léptek életbe, amik pár hónap múlva válnak élesben igazán komollyá. 100 ezres átlag rezsik, 130 ezres minimálbér mellett például.

Igaz, hogy a Fidesz népszerűsége jelenleg még töretlen, hisz az M1-en egy szót sem említettek a megszorításokról, a szavazótáboruk 80%-a ne is tudja még mi vár rá. Ezért ha holnap lenne a választás, újból megnyernék, az sem kizárt hogy 2/3-dal.

De vajon így marad ez 4 éven át is? A Fidesz népszerűsége töretlen marad addigra is? Vagy lehet hogy ez is pürrhoszi győzelem lesz, azaz olyan győzelem ami a nagy áldozatok miatt hosszú távon sokkal inkább vereség?



2022. aug. 3. 22:55
1 2
 1/15 árokpart ***** válasza:
94%
Ha teszem azt holnap lennének a választások, akkor a Fidesz 10 százeléknál már nem kapna többet.
2022. aug. 3. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
6%

2022ben az egész világ összeomlott, amit nagyon nehéz habzószájú orbánfób narratívává átvezetni

2006ban csak magyarország omlott össze, bezzeg szlovákia pedig kétszámjegyű növekedést produkált, ezt is nagyon nehéz úgy előadni, hogy ez nem a szocik munkájának eredménye

2022. aug. 3. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:

2-es

Ez inkább van fordítva mint így. 2008-ban az egész világ összeomlott pénzügyileg, fizetésképtelenné váltak olyan pénzügyi világcégek amelyek atombiztos alapokon nyugodtak, aztán egyik pillanatban volt-nincs pénz, ezzel világlavinát elindítva a pénzpiacon.

2022 legnagyobb vesztese eddig Magyarország. Nem Ukrajna, Magyarország. Még csak nem is a harmadik világ akinek elvileg megszakadt a gabonaimportja, hanem Magyarország.

2022. aug. 3. 23:05
 4/15 anonim ***** válasza:
5%

szóval azért üvöltötte egy ország 2006ban, hogy gyurcsány takarodj, mert 2008as válság?


érted amit írsz? 2006ban milyen 2008as válság?

2022. aug. 3. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
100%
2010-re Bajnai stabilizálta az ország helyzetét, amit nem csak a 2008-as válság miatt kellett megtenni, hanem a Medgyessy kormány első 100 napos osztogatása miatt is (persze az akkori bérrendezésre mindenképpen szükség lett volna, ez nem vitás, de az első Orbán kormány már akkor bebizonyította, hogy csodákra ők sem képesek, sőt... így nem volt meg a gazdasági alapja a béremeléseknek a kormányváltás után). Persze ebből a helyzetből nem nagyon volt politikai kiút, ameddig lehetett halogatták a gazdaság rendbetételét, szerencsétlenségükre kihúzták így a következő választásig, amit ráadásul még meg is nyertek (ekkor tanulhatta meg Orbán, hogy mindegy milyen a helyzet, le kell hazudni az égről a csillagokat és közben kell osztani némi kenyeret, akkor biztos a győzelem). Szóval a helyzet sokkal bonyolultabb, mint a 2008-as és a 2022-es kibontakozó válság hatásai önmagukban elegendőek lennének ilyen mértékű visszaesésre, ahhoz számos más badarságot is el kellett követnie az ország aktuális vezetésének.
2022. aug. 3. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
2%

bajnai nem stabilizálta az országot, csak behívta az IMF-et

a fidesz hozta rendbe az országot, és 2013tól egészen a koronáig csak növekedtünk

2022. aug. 3. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
0%
Heil Fletó!
2022. aug. 3. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
96%
#6 A fidesz semmi mást nem tett, csupán az EU-s pénzesőben próbálta teletömködni a zsebét. Ez nem gazdaságpolitika, a növekedésünk egy konjunktúrában gyakorlatilag az EU-s támogatásokkal volt egyenlő. Szégyen, amit csináltak, meg is látszik a forint árfolyamán, "gyönyörű" az íve az elmúlt 12 évben!
2022. aug. 3. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
15%

azt az eredményt hoztuk amit a régió

2006ban pedig leszakadtunk a régiótól


felesleges a maszatolás, ugyanabban a környezetben működünk, szlovákiának egy fillérrel nincs kevesebb EU-s pénze, és 2006ban sem volt egy fillér különbség sem

2022. aug. 3. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
100%

Én úgy gondolom, hogy eleve meglepte Orbánt is a kétharmad. Nem számolt ő ezzel. Vélhetően azzal számoltak, hogy nyer pár százalékkal az Összefogás, majd a válság elsöpri őket, és négyötöddel térnek vissza egy esetleges időközin, vagy legkésőbb 26-ban. A Fidesz azzal a mérhetetlen pénzosztogatással, illetve az alapítványokba tömött pénzekkel, a túltolt árstopokkal gyakorlatilag felégettek maguk mögött minden hidat. Szándékosan egy üres államkasszát szántak volna az ellenzéknek, hogy majd aztán a médiájukkal, meg az egyéb hatalmukkal rájátsszanak a válságra, és bukjon a hatpárti koalíció. Pechükre MZP lett az ellenzék miniszterelnökjelöltje, aki tapasztalatlansága, valamint a baloldali vezetőkkel történő együttműködéshiánya miatt összehozott egy kétharmadot. Képzeljétek, ha Dobrev nyert volna az előválasztáson, akkor a DK is olyan kampányt tolt volna, mint a Fidesz.


Az, hogy pürhosszi lesz, még nem tudni, de ha valami megmozgatja ezt a népet, akkor az, ha elveszíti anyagi biztonságát. Ne feledjük, a középosztály gyakorlatilag megegyezett Orbánnal, hogy minden szarságát elnézik, cserébe Orbán biztosít egy elég jó életkörülményekkel teli környezetet. Ez most megváltozik.

2022. aug. 4. 00:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!