Orbán Viktor azt mondta, hogy a kormány megvédi Magyarországot és a magyar családokat és így is tesznek. Na erre mit tud lépni a baloldal?
Hollik István tegnap a Kossuth Rádióban:
Hollik szerint egy család havi 200 ezer forintot takarít meg, ennyivel többet kellene fizetniük, ha a kormányzás felelőssége a baloldal kezében lenne. Így is van. De a baloldal miért törölné el ezeket a vívmányokat, ha hatalmon lenne? Őket ennyire nem érdeklik az emberek?
Mit is tömne be most a kormány a sok drágítással, adóemeléssel, megszorításokkal?
Azt a hiányt, amit a választások előtt osztogatással és néphülyítéssel szétszrt. (meg amit elloptak)
És jönnek azzal, hogy Gyurcsány mit tenne. Ébredjünk fel, kétharmaddal azt csinálnak, amit akarnak, és amit hagynak nekik a híveik, ne hivatkozzunk már tizenhárom évvel ezelőtti kormányra.
"És jönnek azzal, hogy Gyurcsány mit tenne."
Ugyanazt amit annak idején, elvenné a családoktól. Az ilyen felvilágosítások azért kellenek, nehogy valakit megtévesszen, ne szavazzanak rá az emberek. Szerencsére nem is tették.
12 - ja, hogy most nem a családoktól veszik el...
Köszi az információt.
Vagy ha a fidess veszi el, akkor az jó dolog és annak tapsikolni kell?
Persze, az ellenzéki megszorítás a kormány hibája, véletlenül sem a 2009es válságé volt, de ami most van az... is az ellenzék hibája somehow?
Sose fogom megérteni a Fideszeseket. Soha!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!