A fideszesek tudnak valami ész érvet is felhozni a fidesz mellett?
Most nem a propagandaszövegre vagyok kíváncsi, hanem tényleg olyan fideszes tettekre, amik indokolják azt, hogy jár nekik az X. A KATA eltörlése és a rezsi emelése például nem indokolja.
Tehát ne ilyet kamu propagandaszöveget írjatok, hogy "Márki ment volna a háborúba" vagy "Eltörölte volna a rezsicsökkentést" stb. Nem arra vagyok kíváncsi, hogy más pártok mit csináltak volna, hanem arra, hogy a fidesz mi olyan jókat cselekedett eddig az ország népével, ami miatt megérdemlik az X-et.
Miért élnek sokkal jobban az orvosok, tanárok, egyszerű emberek a fidesz uralkodása óta? Ne csak mindig más pártok szidásából álljon a vélemény nyilvánítás. Beszéljetek a fidesz X-et érdemlő tetteiről!
#8
„Válságban volt 10%, egyébként 6-7%,”
A Fidesznél meg a covid válság alatt sem volt 6-7%
„ami a fidesz alatt is kijön, ha a közmunkásokat munkanélkülinek számolod.
Ez a fidesznek volt a trükkje, hogy alacsonyabb legyen a munkanélküliség.”
3,8 millióról növekedett 4,5 millióra a foglalkoztatottak száma, és van 100ezer közmunkás. Ebből hogy jön ki a matek?
„PErsze, ha a szándékosan rosszul számolt inflációt nézzük, egyébként nem lenne igaz.”
Simán igaz, utána lehet nézni szórólapokon kersztül. Az élelmiszerek inflciója 2010-től kezdődően 2021-ig bezárólag 51%-ot nőtt, a minimálbér meg ugyanezen időszak alatt meg 127%-ot. Persze várom a matekot, amiben levezeted, hogy nem igaz.
„Kizárólag az EU-s pénzek miatt, míg a szomszédok anélkül hozták ezt, illetve kevesebből.”
A szomszéd a 2010-es időszakot megelőzően EU-s pénzek nélkül is jóval nagyobb fejlődést produkáltak, mint 2010-et követően EU-s pénzekkel együtt. Megállapítható tehát, hogy az EU-s pénzeknek ilyen szempontból nem sok hatása van.
„Jelentős nem volt, a válságból jöttünk ki rosszabbul”
Nézd meg a grafikont, már 2006-ban kisimul, amikor a válság még a kanyarban nem volt.
„A gazdag családok kedvezményei, a szegényebbekbe csak belerúgnak.”
Van egy átlagosan kereső kollégám 3 gyerekkel, SZJA mentes. Hol rúgtak belé, talán van valami olyan szabály, hogy csak bizonyos kereset fölött kaphatja az adómentes bérét?
„Jah, vagyiss a 25 évesek fizetés csökkenést kapnak. Gratulálok az eredményhez.”
Ilyen alapon ne emeljük senki bérét, hisz mindenki másnak hozzá képest csökken a bére, nem?
„Ami kb. egyből el is inflálódott. :DDD
Megérte.”
Ha meg nem lenne 13-ik havi, akkor mi inflálódott volna, mit gondolsz? Úgy emlékszem 2009 környékén is hasonló szintű volt az infláció, és mellé nem hogy még adtak volna egy inflációt ellensúlyozó 13-ik havit, hanem a meglévő 13-ik havit vették el!
„Benzinhiány. Ennyi erővel be is tilthatták volna az árusítását.”
Én jól el vagyok ezzel a (nem létező) benzinhiánnyal. Tankolni még mindig tudtam, persze toporzékolj csak. :)
„Mármint az emberi jogok elleni törvénykezés, igen, ilyen egy fasiszta kormány.”
A melegeket ugynaz a jog illeti meg, mint másokat.
„Az ellenzéké, akinek a programját rendszerint szakértők rakják össze. Tényleg nagyon alkalmatlanok, főleg, amikor a fidsez évekkel később átvesz programpontokat. :DDDD”
Az ellenzéknek is lehetnek jó ötleteik, az ellentétek miatt kormányképtelenek elsősorban.
„Akkor a fidesz is alkalmatlan szerinted. :DDD”
Akkor a Fidesz alkalmas szerinted. :DDD
#10
"Orbán meggyőzte a nagytőkét, hogy viseljék el az átmeneti különadókat, meg egyéb korlátozásokat, mert a végén úgyis megtérül nekik."
Nem, egy adóparadicsomot csinált az országból. A nagytőke nem visel külön adót, sokszor évekig nekünk meg se térül semmi, mivel előre kifizettük az ittlétüket.
"A rendszerváltás utáni liberális kormányok zűrzavara, a munkanélküliség, a tömeges privatizáció, a Bokros-csomagok és kórházi vizitdíjak után jött egy elviselhető"
Jah, dolgok, ami miatt még nem ment csődbe az ország a jobboldal átgondolatlan osztogatása után.
Erre a legjobb példa a Bokros-csomag, ami akkor épp helyre tette az országot, amíg nem jött Orbán és orrba-szájba nem osztogatott megint, aminek nem lett jó vége.
#11
"A Fidesznél meg a covid válság alatt sem volt 6-7%"
Pontosan, adatokat tudni kell manipulálni. :)
Ellenkező esetben nem lehet mutogatni, hogy milyen jók.
A munkanélküliségi adat, amúgy pont ezért rossz.
"3,8 millióról növekedett 4,5 millióra a foglalkoztatottak száma, és van 100ezer közmunkás. Ebből hogy jön ki a matek?"
Ahogy a munkanélkilüik adata, manipulálják.
Hallod, ha igaz lenne a foglalkoztatottak számának növekedése, akkor nem lenne egy darab munkanélküli sem már évek óta, mivel nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma, mint amennyi munkanélküli volt az mszp alatt.
Nézd, vegyük pl. a 2006-ot: 310 ezer munkanélküli.
A foglalkoztatottak pedig 3.9 millió:
A lakosságban pedig többen nem lettek, akkor honnan szerzett a fidesz még 300 ezret? Erről beszéltem, amikor adatmanipulációról volt szó.
Így kell átverni a hozzád hasonló embereket. Fizikailag lehetetlen ennyi foglalkoztatott, mivel az ország lakosság még csökkent is.
Ami a megoldás, valójában adózó személyt számolnak. Itt a KATA, sokat beszéltek róla, hogy pl. orvosok is KATÁznak a rendes munkájuk mellett. Na, az 2 foglalkoztatottnak számít.
"z élelmiszerek inflciója 2010-től kezdődően 2021-ig bezárólag 51%-ot nőtt"
Aha, nem. Főleg, ha '21-ig nézed.
Hallod csak 2017 óta duplájára nőtte az élelmiszerek ára. Én vezetem a kiadásaimat, kétszer annyiba kerül, amit veszek.
Vagyis nem, nem igaz, amit állítasz.
"Megállapítható tehát, hogy az EU-s pénzeknek ilyen szempontból nem sok hatása van."
Most leszámítva, hogy mi a baj a kijelentéseddel.
Ez nem igaz, mivel a magyarokkal pont példálóznak, hogy mennyire sikerült felzárkózni az EU-s pénzek miatt, vagyis kijelenthető, hogy számítanak az EU-s pénzek.
Nyilván egy országnak van saját képessége a fejlődésre, Ny-EU-nak sem adtak EU-s pénzeket mégis ott tart, ahol.
Magyarország más helyzetben van, mint pl. a gyakran példaként felhozott lengyelek.
"Nézd meg a grafikont, már 2006-ban kisimul, amikor a válság még a kanyarban nem volt"
De, volt válság, csak nem világválság.
Nézd szépen hozzá a német GDP adatokat. Nálunk volt egy visszaesés 1 évvel a német visszaesés után.
Mi valójában lekövettük azt, ami történt, nem pedig szar kormányunk volt.
"Hol rúgtak belé, talán van valami olyan szabály, hogy csak bizonyos kereset fölött kaphatja az adómentes bérét?"
Legtöbb esetben igen.
Én is tudok átlagos családot, aki a valamelyik hitelkonstrukciót, ami a családok járt volna, azt nem vehetták fel, mivel úgy lett kitalálva, hogy a kockázat a bank. A bank ezt úgy orvosolja, hogy nagyobb elvárásokat állít a családok elő, így aki jobban rászorul, az nem kap semmit.
De nézhetjük az autó támogatást. Felét állja az állam 2.5 millióig. Vagyis ha valaki ki akarja teljesen használni, akkor ennyit kell hozzátennie.
2019-es felmérés szerint a lakosság harmadának nincs félretett pénze, míg a következő harmadnak kevesebb, mint 3 havi kiadásra van elegende (ez akkor 330 ezer volt összesen).
Vagyis ezt a lakosság több, mitn kétharmada nem fogja tudni használni.
"Ilyen alapon ne emeljük senki bérét, hisz mindenki másnak hozzá képest csökken a bére, nem?"
A példa azért rossz, mivel én nem máshoz viszonyítottam.
Ugyanannak az embernek, pár év tapasztalattal a háta mögött, a bére egyik hónapról a másikra csökkenni fog.
El tudod képzelni, hogy ennek milyen hatása lesz? Gondolom nem.
"Ha meg nem lenne 13-ik havi, akkor mi inflálódott volna, mit gondolsz?"
Semmi.
Az agyatlan osztogatás nélkül az infláció alacsonyabb, menj be bármelyik gazdasági szakra és megmondják neked, hogy ez így van.
"Úgy emlékszem 2009 környékén is hasonló szintű volt az infláció"
Most is elvesznek, csak mástól.
Amikor elveszik mondjuk az útfelújításra szánt pénzeket az önkormányzattól, akkor szarabb úton megy az autód, gyakrabban kell szervízbe vinni és hosszútávon szarul jársz.
Csak nem gondolkodnak az emberek hosszútávon.
"Én jól el vagyok ezzel a (nem létező) benzinhiánnyal."
Igen, Bp-en még lehet. Vidéken sok helyen más kevésbé.
"A melegeket ugynaz a jog illeti meg, mint másokat."
Ami Mo.-on nem teljesül, de igen, ebben egyetértek.
"Az ellenzéknek is lehetnek jó ötleteik, az ellentétek miatt kormányképtelenek elsősorban."
Tekintve, hogy Gyurcsány jobb gazdasági mutatókat hozott össze, mint a fidesz, így ha ők kormányképtelenek, akkor a fidesz még inkább az.
Ez a probléma ezzel a kijelentéssel.
"Akkor a Fidesz alkalmas szerinted."
Miért lenne? Szerintem a korábbi mszp sem volt alkalmas, csak ha már ez a két opció van, akkor tagadhatatlan tény, hogy jobb eredményei voltak az mszp-nek.
Ha jellemezni kellene az időszakokat, akkor az mszp alatt stagnálás volt, a fidesz alatt szabályosan romboltak.
Évről évre közelebb kerülünk, hogy ne létezzen ez az ország, mivel minden szétrohad alattunk.
#12
Tehát a tények csak addig tények, amíg - látszólag - a te igazadat támasztják alá, onnantól hogy cáfolnak, automatikusan manipulált adatnak minősülnek. Hát, így könnyű megragadni egy mesevilágban...
#13
Jó érv, kár, hogy rámutattam, hogy miért nem lehet pontos pl. a foglalkoztatottsági mutató, ha valahol hibás lenne, amit írtam, akkor cáfolnál. Nem tetted, mivel nem tudsz cáfolni.
Viszont gerinced nincs beismerni a hibát.
Ha akarod minden adatba belemehetünk, hogy miért rossz a jelenlegi módszertan, de ha a foglalkoztatottsági mutatót nem sikerült felfognod, akkor tök felesleges, mert neked inkább középiskolában lenne a helyed.
#12
“Pontosan, adatokat tudni kell manipulálni. :)”
“Ahogy a munkanélkilüik adata, manipulálják.”
Szóval ha vannak statisztikák, amik cáfolnak, azt egyszerűen hazugságnak titulálod, értem. :)
“Hallod, ha igaz lenne a foglalkoztatottak számának növekedése, akkor nem lenne egy darab munkanélküli sem már évek óta, mivel nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma, mint amennyi munkanélküli volt az mszp alatt.”
Csakhogy a munkanélküli+foglalkoztatottak kettőse nem egy zárt rendszer, a foglalkoztatott utánpótlás nem csak a munkanélküliek közül jöhet, és 12 év hosszú idő, ez alatt változhat a korfa összetétele is.
“Fizikailag lehetetlen ennyi foglalkoztatott, mivel az ország lakosság még csökkent is.”
Aha, nézzük már meg akkor:
2006-ban az ország lakossága: 10.076.000, ebből:
- teljes munkaidőben foglalkoztatott: 3,9 millió
- nyugdíjas: 3 millió
- munkanélküli: 0,31 millió
- 18 év alatti: 1,9 millió
- nappali képzésen: 0,42 millió
Ezek összeadva 9.530.000, ami az ország lakosságának 95%-át lefedi, maradt még 546 ezer “nem behatárolható” ember, akik nem sorolhatók egyik helyre sem.
2020-ban az ország lakossága: 9.769.000, ebből:
- teljes munkaidőben foglalkoztatott: 4,5 millió
- nyugdíjas: 2,55 millió
- munkanélküli: 0,17 millió
- 18 év alatti: 1,7 millió
- nappali képzésen: 0,28 millió
Ezek összeadva 9.200.000, ami az ország lakosságának szintén 95%-át fedi le, és itt is maradt még 569 ezer “nem behatárolható” ember.
Úgy látom fizikailag kijön, az arányok egyformák mindkét évben, és ha valóban lenne valamilyen manipuláció, akkor az kiütközne valahol. Ehhez képest a különböző csoportokat összeadva körülbelül ugyanott van 2006, és 2020-ban is, 95%-on, semmi anomália nem látszik. Ha például az a sületlenség lenne a képben, amit írtál, hogy a KATA-val trükköznek, ami miatt 2 foglalkoztatottnak számít valaki, , akkor a mesterségesen felduzzasztott foglalkoztatott szám miatt a fenti csoportokat összeadva 2020-ban nagyobb érték kellett volna, hogy legyen mint a 95%, extrém esetben még az ország teljes lakosságát is meghaladná a sok dupla foglalkoztatott miatt, de itt erről szó nincs, még kevesebb is, mint 2006-ban.
“Ami a megoldás, valójában adózó személyt számolnak. Itt a KATA, sokat beszéltek róla, hogy pl. orvosok is KATÁznak a rendes munkájuk mellett. Na, az 2 foglalkoztatottnak számít.”
Ez jó nagy baromság. Mondjuk, ha ilyeneket nyögsz, nem ártana alátámasztanod valamivel. :D
Segítek, ez a “Foglalkoztatott” definíciója KSH szerint, adózásról szó sincs:
“Foglalkoztatott, aki a kérdezést hetét megelőző héten (az ún. vonatkozási héten) legalább 1 órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett, vagy rendelkezett munkával, de abban átmenetileg (pl. betegség, szabadság, ideértve a szülési szabadságot is) nem dolgozott.”
És igen, 2006-ban is ugyanez volt a definíció.
“Aha, nem. Főleg, ha '21-ig nézed. Hallod csak 2017 óta duplájára nőtte az élelmiszerek ára. Én vezetem a kiadásaimat, kétszer annyiba kerül, amit veszek. Vagyis nem, nem igaz, amit állítasz.”
Ezt az érvelési teknikát tanítani kell; mindez azért nem igaz, mert te kijelented hogy nincs így, mivel te vezeted a kiadásaid? :D És miért higyjünk neked? Kit érdekel, hogy te mit hogyan vezetsz állítólag, és hogy mit hazudsz? Támaszd alá.
Mondtam, hogy nézzél szórólapokat. Ott az akciosujsag.hu. Mutass benne olyan élelmiszereket, amik a dupljára nőttek 2017 és 2021 között, vagy hogy nagy átlagban nem igaz rá az az 51%-os érték, amit én mondtam.
Tessék, 2016 februári Tesco szórólap összehasonlítva 2021-es februárival.
Mindegyik terméket megtudom mutatni szórólapokon belül árral együtt.
“Ez nem igaz, mivel a magyarokkal pont példálóznak, hogy mennyire sikerült felzárkózni az EU-s pénzek miatt, vagyis kijelenthető, hogy számítanak az EU-s pénzek.”
Nyilván az EU azt fogja mondani, hogy nagyon jól működik ez Unio, és sikeres a gyengébb országok felzárkóztatása még akkor is, ha történetesen nem igaz.
Na de várjunk csak! Hát most azzal érvelsz, hogy a magyarok mennyire sikeresen zárkóznak fel! Ezek szerint mégis csak jól használtuk fel az uniós pénzeket, hiszen velünk példálózik az EU! Nem a románokkal, nem a szlovákokkal, hanem velünk! Miért nem velük példálóznak, akik kisebből relatív nagyobbat hoztak össze? :D
“Nyilván egy országnak van saját képessége a fejlődésre, Ny-EU-nak sem adtak EU-s pénzeket mégis ott tart, ahol.
Ja, afrikai és ázsiai gyarmatok kizsákmányolásával, meg régebb óta tartó kapitalizmussal, ez azért komoly előny volt.
“De, volt válság, csak nem világválság. Nézd szépen hozzá a német GDP adatokat. Nálunk volt egy visszaesés 1 évvel a német visszaesés után. Mi valójában lekövettük azt, ami történt, nem pedig szar kormányunk volt.”
Hozzánéztem, és nem látom azt a német visszaesést a mi esésünket megelőzően.
Mi 2006-ban torpantunk meg. 2006 és 2007 között a növekedésünk kevesebb, mint 0,5%, és a következő évben se jobb. Romániáé 8,8%; Szlovákiáé 10,7%, Lengyelországé 7,1%, Némerszágé, akiket mi állítólag lekövettünk 3,2%, azt azt megelőző évben 4%. Szóval hol a német visszaesés, ami miatt mi is visszaestünk?
“Én is tudok átlagos családot, aki a valamelyik hitelkonstrukciót…”
“De nézhetjük az autó támogatást…”
A legcombosabbakhoz, a CSOK-hoz, babaváróhoz nincsenek nagy elvárások.
“A példa azért rossz, mivel én nem máshoz viszonyítottam.”
Jó, akkor vegyük a családi pótlékot, családi adó kedvezményeket, vagy akármilyen hitelt. Egyik napról a másikra betölti a gyereked a 18-adik életévét, és ugrik a kedvezmény. Vagy felveszel egy lakáshitelt, és hirtelen több tízezerrel kevesebből kell gazdálkodnod.
“Ugyanannak az embernek, pár év tapasztalattal a háta mögött, a bére egyik hónapról a másikra csökkenni fog. El tudod képzelni, hogy ennek milyen hatása lesz? Gondolom nem.”
Fúúú, hát el nem tudom képzelni, hogy te miféle borzasztó, beláthatatlan következményt látsz ebbe bele, de kíváncsi vagyok. :D
“Semmi. Az agyatlan osztogatás nélkül az infláció alacsonyabb, menj be bármelyik gazdasági szakra és megmondják neked, hogy ez így van.”
Szóval a jelenlegi 12%-os az inflációből 8,3%-ért, vagy többért a 13-ik havi nyugdíj bevezetése a felelős? Ugyanis csak így jöhet ki, hogy a 13-ik havi nélkül (ami egy 8,3%-os emelésnek felel meg) nem inflálódna a nyugdíjasok pénzéből semmi. :D
“Igen, Bp-en még lehet. Vidéken sok helyen más kevésbé.”
Vidéki vagyok, soha nem volt problémám a benzinhiánnyal, pedig sokat autózok.
“Ami Mo.-on nem teljesül, de igen, ebben egyetértek.”
Miben sérülnek a melegek jogai Mo.-n?
“Tekintve, hogy Gyurcsány jobb gazdasági mutatókat hozott össze, mint a fidesz”
Nem hozott össze jobbakat.
“Szerintem a korábbi mszp sem volt alkalmas, csak ha már ez a két opció van, akkor tagadhatatlan tény, hogy jobb eredményei voltak az mszp-nek.”
Mégis miben voltak jobb eredményei? A Fidesz a következőkben jobb:
- Munkanélküliségi/foglalkoztatottsági ráta.
- Gazdasági növekedés
- Reálbérek emelkedése
- Államadósság alakulása
Csak így kapásból, talán ezek a legjelentősebb, mégis miben jobb az MSZP?
“Ha jellemezni kellene az időszakokat, akkor az mszp alatt stagnálás volt, a fidesz alatt szabályosan romboltak.”
Az MSZP alatt stagnálás volt, a szomszédainkhoz képest lemaradás, a Fidesz alatt fejlődés, a szomszédainkhoz képest stagnálás.
3
"Még így is jobban állunk, mint az EU tagállamok nagy része."
Ugyan miben állunk jól? Lehet, hogy nyugatra a szomszédban drágább 1 kw vagy 1 m3, de számoljuk már át a fizetésüket is, valamint azt is, hogy volt támogatás a korszerű rendszerek kiépítésére. Az EU 2015-ben Magyarországnak is adott pénzt, hogy energiatakarékos, hatékony megoldásokat tudjanak kiépíteni az emberek, mire a kormány válasza az volt, hogy zsebre tette a pénzt. Ezért vannak most sokan bajban, mert a házaik szigeteletlenek, a fűtés pedig energiazabáló, korszerűtlen. Továbbá az áram esetében nem az történt, hogy az előállítási költsége megnőtt volna, továbbra is 11.50, még akkor is, amikor a polgár átlépi az általuk meghozott mennyiségi korlátot.
Én Fidesz ellenes vagyok, de megértem, ha valakinek nincs gusztusa az ellenzékre szavazni.
A mostani bukásuk után megint levonták azokat a következtetéseket, hogy mit csináltak rosszul, mint az előző kétharmadnál, és az azelőttinél.
És még annyi sincs bennük, hogy leváltsák a kampány arcaikat.
Hogy kellene elhinni nekik, hogy bármit is tudnának irányítani?
Az pedig nem lenne elhanyagolható, hogy mennyire megbízható, aki egy országot akar vezetni.
Ennek ellenére nekem így is az ellenzék a kisebbik rossz,
mert a bizonytalan is jobb, mint a biztos rossz.
De nem köveznék meg senkit, aki a két sz.rkupac körül nem azt látja kisebbnek, amelyiket én.
Azt viszont nem értem, aki szerint a Fidesznek köszönhetünk itt minden jót, de azért igyekszem rájuk sem fröcsögni.
#1
Miért találod alkalmatlannak? A jelenlegi válságért 100%-ban csak a fidesz felelős. Ha nem csak propagandát néznél, látnád hogy Márkiék 100000 és 1 megoldást mondtak már a helyzetből kilábalásra, de a fidesz cscak a saját fizetésüket emeli, meg milliárdokat szór el kamu agymosó reklámokra, népszavazásra, az iskolák meg 100 számra zárnak be mert nem tudják a fűzést fizetni... Az, hogy Márki emelte volna a családit, nem kellene fél-egy éves várólistát kivárni a kórházakban, mert államilag fizetné a kezeléseket ilyen esetekben már megérné hogy rá szavazzanak. De a brutális adókat is csökkentené, a nyugdíjat emelné stb...
Persze ha te elhitted a fideszpropagandát, hogy vinné a gyerekeket a háborúba, megértem amit írtál...
#18
"Az, hogy Márki emelte volna a családit, nem kellene fél-egy éves várólistát kivárni a kórházakban, mert államilag fizetné a kezeléseket ilyen esetekben már megérné hogy rá szavazzanak. De a brutális adókat is csökkentené, a nyugdíjat emelné stb..."
Most is államilag fizetik az ilyen kezeléseket. :D Ezért kell rá sokat várni.
"Persze ha te elhitted a fideszpropagandát, hogy vinné a gyerekeket a háborúba, megértem amit írtál..."
Mást gyanusítasz, hogy elhiszi a Fidesz propagandát, de te amúgy tövig benyeled amit a választási kampány hevében ígérgetnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!