A 2008-as gazdasági világválság milyen hosszú volt? Mármint tudnak neki konkrét kezdést (hónapot) és egy kb befejeződési időpontot mondani?
Itt országonként meg tudod nézni, hogy mely negyedévekben volt recesszió.
Magyarország: 2007 első két negyedéve. 2008 második-harmadik negyedéve. És 2011 második negyedévétől 2012 végéig.
Minden országban máskor volt olyan szinten érezhető ami már válságnak volt nevezhető. A kirobbanása sem 1 napot jelent hanem egy több éves folyamat után jutottak el az amerikai bankok - nem egyszerre - amikor már megoldhatatlan gondba kerültek és vele az ország is. Majd ez már kihatott nyugat-Európa bankjaira is és ennek hatása lett a devizák árfolyamváltozása ami végül nálunk is válságot indított be 2008 öszén, telén. De nálunk azért volt kiemelten nagy hatása mert már előtte rosszul működött a gazdaság, eladósodott az állam is és az önkormányzatok is, a cégek már felélték a tartalékaikat és devizahitelei voltak az embereknek, vállalkozásoknak, önkormányzatoknak is forint hitelek helyett.
Pont így a vége sem egy konkrét időpont. Van ország ami viszonylag hamar kilábalt belőle és volt amelyiknek nagyon nehezen ment és sokára. Mi nagyon megszenvedtük és a görögökhöz hasonlóan majdnem államcsőd lett belőle. A fidesz-kdnp kormány intézkedéseinek köszönhetően azonban sokkal jobban jöttünk ki belőle a görögöknél - de csak úgy 2012-re.
#6 Miért kellene?
Mivel a világválság csak 2008 végén ért el Európa ezen felébe, igen vicces az aki azt hiszi hogy a korábbi problémákért az a felelős ami később következett be.
Ahogy 3-as is utalt rá, ezt nem hónapban, hanem negyedévekben mérik, nálunk 2007-2008-ban volt maga a konkrét válság.
A 2010-es évek elejének válsága már az eurózónáé volt, az egy másik ügy.
Ha viszont pl. a lakossági fogyasztásban méred, akkor 2018-ig nem értük el a 2007 előtti szintet.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!