Mennyire igaz, hogy manapság már áldatlan állapotok vannak Budapesten, szó szerint csöves-terror van, akik egyre agresszívabban kéregetnek?
Az ok nyilvánvaló: Egyrészt bebukott a tömegturizmus Budapesten, az a fajta turizmus ahol tömegesen jöttek a buli turisták, akik előszeretettel adtak részegen pénzt a csöviknek, egyfajta "egzotikus kelet" feelingjük volt ettől, hogy itt milyen sok a szegény meg a koldus. Így ez nekik eleve kiesés, mert a magyarok nem olyan adakozóak, mivel az átlagember is anyagi gondokkal küzd itt, a külföldiek nem küzdöttek azzal. Másrészt az infláció őket is érinti, a bolti árak megduplázódtak, egy konzerv már 1100-1200 forint ami pár hónapja még 600 se volt. A többi olyan élelmiszer ami eddig olcsó volt és a csövesek előszeretettel fogyasztották, most szintén duplájába kerülnek, mivel az átlag magyar is csöves kajákat kell hogy vegyen, így megnőtt rájuk a kereslet ami tovább drágít az áron. Így nyilván a csöveseknek éppen kétszer annyit kell tarhálniuk az egyébként is anyagilag megtépázott magyaroktól.
Sok helyről hallom, olvasom, hogy egyre rosszabb a közbiztonság, egyre agresszívabbak a kéregetők Budapesten, és egyre többen is vannak.
Ez mennyire igaz? El szeretnék látogatni 2 napra Budapestre a közel jövőben, de már kezdek egy kicsit félni.
Van abban valami megmosolyogtató báj, ahogy ugyanazt a sablont használják a nyugati országokra, mint Budapestre: veszélyes, élhetetlen, hanyatló.
Kérdező, jobb, ha inkább nem mész sehova. Ma Budapest, holnap talán Bécs, aztán Berlin. Hova vezetne ez? A végén eljutsz egészen Londonig, vagy Párizsba, ahol aztán tényleg hordákban támadnak rád a migránsok, vagy az éhező nyugatiak, hogy elvegyék a kenőmájasodat.
"Van abban valami megmosolyogtató báj, ahogy ugyanazt a sablont használják a nyugati országokra, mint Budapestre: veszélyes, élhetetlen, hanyatló."
A Fidesz-en kívül a lőtéri kutya sem használja ezeket a kifejezéseket a Nyugati országokra, de ne zavarjon hogy az orrodnál fogva vezet egy hazug tolvaj banda.
Nézd, ez inkább túlfújt paranoia, mint jogos félelem. A magam részéről a vidékiek közül több tolakodóval találkoztam akár kéregetőből, akár mezei átlagemberből. Kellemes és nyugodt a légkör; amin én nagyon meg tudok lepődni még mindig, hogy az autósok megállnak, és elengedik a gyalogosokat akkor is, ha nincs lámpa, és akkor is, ha már kezd pirosra váltani. Nem kell rohannod, attól reszketve, hogy kivasal valami idióta.
Én hónap elején ELTÉVEDTEM a nyolcadik kerületben, és minden helyi egy kilométerről is leolvashatta a pofámról, hogy vidéki turista vagyok, fogalmam sincs merre megyek, stb, mégse ért semmilyen atrocitás. Akitől útba igazítást kértem, az még elkísért a buszmegállóig is, hogy biztos, ne tévesszem el. Lődörögtek az utcákon bizarr megjelenésű, kisugárzású figurák, de nem közelítettek meg, nem bámultak, stb. Látszott rajtuk, hogy nem céljuk kellemetlen helyzetbe hozni vagy rám ijeszteni, csak ők is élik az életüket, intézik a többé-kevésbé illegális kis dolgaikat. Ott is csak emberek vannak, nem fognak felkoncolni.
Az értékekre se kell jobban vigyázni, mint akárhol máshol. Az egyik padon pl. ott volt felejtve egy okostelefon, és elég sokan voltak a környéken, de senki sem nyúlt hozzá.
Egyetlen kéregető jött oda hozzám. Kulturáltan, nem nyomulósan vagy bunkón megkérdezte, hogy nincs-e egy kis apróm. Előtte rendezvényen voltam, ahol elköltöttem a hazaútra szánt pénzemen kívül mindent, szóval normálisan közöltem vele, hogy sajnálom, de nincs. Nem tolakodóan vagy agresszívan, még egyszer megkérdezte, hogy biztos nincs-e egy kicsi, aztán az újabb nem után elnézést kért a zavarásért, és tovább állt. Nem szidott, nem förmedt rám, nem lépett fel erőszakosan. Biztos van olyan, aki agresszív, aki hülye vagy, aki be van lőve, és nem ura a cselekedeteinek, de valahányszor Pestre megyek, nekem az a tapasztalatom, hogy rétegtől függetlenül normálisan viselkednek azok, akikhez én is normálisan szólok.
Ha tisztelettel és udvariasan közelítesz az emberekhez, akkor minimális rá az esély, hogy nem ugyyanezt kapod vissza.
Ez nagyjából most a fideszes propaganda, mert.
Én már bőven a Tarlós-érában lettem pesti egyetemista (vidékiként). Ugyanolyan minden, mint 2016-ban meg előtte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!