Mitől van az a jelenség, hogy mikor aránylag jobb az élet akkor az emberek úgy általában erőszakosabbak és kevésbé empatikusak egymással?

Az erős társadalmi összetartás két esetben alakulhat ki. Az egyik az, ha senkinek sincs semmije: lásd a koldusszegény afrikai, dél-amerikai vagy délkelet-ázsiai országokat. Nyugodtan segítheted a szomszédot, mert eddig sem volt semmid és most sem lesz, a helyzeten nem változtat. A másik eset az, ha mindenkinek mindene megvan: a jó példa skandináv világ. Ha adsz a szomszédnak, akkor is bőven megvan mindened, nem a saját gyerekeidtől veszed el az ételt.

Magyarországon a '90-es években és a 2000-es évek elején az előbbiről volt szó. A társadalom 90%-a máról holnapra élt, ha másnak segített, ugyanúgy nem volt semmije, mint ha megtartotta volna magának. A 2008-as gazdasági válság után viszont beindult az élet, tömegesen jöttek a nyugati gazdák óccsó SSC-i és összeszerelő-üzemei, illetve a nem kellően ellenőrzött EU-s pályázatok nyomán az okéba' bizniszelő hazai KKV-k között is volt néhány, ahol rendesen volt pénz.

Viszont ez messze nem volt elég ahhoz, hogy a széles néprétegek megalapozzák az anyagi biztonságukat. Ezért most a szerencsés felső tízezer kivételével mindenki kaparkodik, hogy megéljen. Ez pedig a szolidaritás ellen hat, hiszen ha valakinek segítesz, a saját megélhetésedet kockáztatod, annyira pengeélen táncol a magyar társadalom nagy része. Minden számla be van fizetve időben, de ha bejön egy 100.000 Ft-os nem tervezett kiadás, sokan belebuknak, el kell kezdeni sakkozni a sárga csekkekkel. Pedig állítólag Magyarország jobban teljesít - legalábbis az Orbán, a Mészáros, a Tiborcz, a Szíjjártó és pár más ún. nemesi családnak. A maradék pár millió ember pedig le van sz***va.