Az elmúlt tíz év során korlátozódtak a romaszülések?
2012-ben már felmerült, hogy ha a cigányság csak a segély miatt volt termékeny, akkor ennek 2010-től kezdve meg kellett volna látszódnia.
https://www.gyakorikerdesek.hu/politika__magyar-politika__31..
Csökkentek a romaszülések? Ha nem, akkor mégse a segélyért szültek, ahogy a szélsőjobboldal állította?
1: semmi köze a csokhoz. Nem jár automatikusan.
Jól szituált pár, 3 gyerekkel (egyébként is ennyit akartak, már meg is vannak a gyerekek, nem a csok miatt vállalták) házépítéshez kérte. Nem kapták meg a maximumot, a bank mérlegelhet, pl. falusi háznál nem olyan a ház értéke, mint városban.
Szóval a putris, mélyszegénységben élők semmit sem kapnak ebből.
Borsodi vagyok, az első fasságot beszél.
Konkrétan annyi magyar gyerek van, hogy nem lehet óvodába bejutni se Miskolcon, se a környéken.
Másrészt az ötös meg jól beszél, kevesebb gyereket csinálnak és sok elkezdett dolgozni.
Ha Orbán valamit jól csinált, akkor ezt igen.
Mivel erről nem készülnek hivatalos felmérések, ezért bárki bármit mondhat. Illetve ki a cigány? Aki annak vallja magát önkéntesen, és nem mind vallja annak magát. Mi a helyzet a vegyeskapcsolatokkal? Az a gyerek cigány vagy nem?
Szóval ha önbevalláson alapul a dolog, akkor valós kép úgysem lesz.
A 7-esen mit pontoztatok le, tény, hogy problémás a számlási módszertan, a KSH is idézi:
"A cigányság számának meghatározása már a 19. század második felétől – de különösen az elmúlt fél évszázadban – a társadalmi és a tudományos érdeklődés középpontjába került. Ennek legfőbb oka, hogy a népszámlálásokon magukat cigánynak vallók száma messze elmarad a külvilág, a környezetük által cigánynak vélt népesség számától, az előbbi általában az utóbbi 30–40%-át teszi ki (Kemény–Janky 2003).2 A népszámlálásokon önmagukat cigánynak vallók száma hektikusan változik, ingadozik népszámlálásról népszámlálásra, ami bizalmatlanságot vált ki a népszámlálás erre vonatkozó adataival kapcsolatban. A népszámlálási adatok ingadozását (azaz a cigány nyelvi és etnikai kategóriákkal való azonosulást) nagyban befolyásolja, hogy a cigányok többségének anyanyelve magyar, és igen heterogén népességről van szó (Szuhay 1997, Durst 2010), de meghatározó a népszámlálás lebonyolítása és módszertana is, különösen a többes etnikai kötődés megjelölése, amire Magyarországon 2001 óta van lehetőség. A legtöbb kutatás kiemeli, hogy a cigányok önbevallása az adott időszak társadalmi viszonyainak, valamint a diszkrimináció, a stigmatizáltság és a rasszista közbeszéd mértékének függvényében változik."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!