Orbán miért nagyította fel a Nyugati muszlimokat és miért kicsinyítette le a magyar romák viselkedését/életmódját? Azaz miért hazudott már megint.
Nagyvárosban élek német nyelvterületen, éltem nemrég Budapesten is. És el tudom nektek mondani, hogy már Budapest hangulatát/arculatát is teljesen a romák és a csövesek (akik között szintén sok a roma) alkotják. (Hát még mi lehet a cigu falvakban) Nem dolgoznak és már nincsen olyan nagyobb tér Pesten, de már Budán sem ahol ne lenne az, hogy a romák egész nap át az utcán kiabálnak a "tesóiknak", ami eleve zavaró és meghatároz egy hangulatot. Azon kívül még tarhálnak, zaklatnak, köpködnek, drogoznak közterületen, rosszabb esetben meg ugye ököl, kés, gyilkosság is befigyel.
A mostani lakhelyemen ugye német nyelvterület, hagyományosan vannak törökök, de mind normális, mind dolgozik. Sosem láttam még hülyék viselkedni őket, sose hallottam üvöltözni őket. Mindegyik dolgozik, van akinek kisvállalkozása (kisbolt, kebabos, pizzás) van, van aki pl. hotelekben recepciós, takarító, van aki egyéb vállalkozásnál alkalmazott, van amelyik szükséges alja munkát végez pl. kukás, szennyvíztisztító de diplomás is akad köztük, nem jellemző rájuk az élősködés. Valamint egyetlen csöves sincs köztük, eleve tiltja is a törvény a hajléktalanságot errefelé. Dolgoznak és tudnak németül mind. Az amit a Fidesz előadott, teljesen baromságnak tűnik.
Akkor mondhatni a Fidesz megint hazudott nekünk? Nyugaton az ég világon semmi baj nincs a bevándorlókkal és a kisebbséggel?
Már a ballibsi svéd miniszterelnök is beismeri, hogy kudarcba fulladt az integráció:
32: Már évtizedek óta Svédország rengeteg pénzt fektetet a migránsok integrációjában kezdva nyelvtanflyamoktól, a lakhatási programokon át, me´gis kuarcot vallot. Ezek nem vezetnek eredményre.
PS: Dánia is fejlett demokratikus ország, ök meg már meg is kezdték a kitolocolásokart.
#37 "Már évtizedek óta Svédország rengeteg pénzt fektetet a migránsok integrációjában kezdva nyelvtanflyamoktól, a lakhatási programokon át, me´gis kuarcot vallot. Ezek nem vezetnek eredményre."
Korábban meg semmit nem fektettek a bvándorlók integrálásába, mégis mindenki önként és dalolva dobta le a korábbi identitását, hogy svéd lehessen.
Hogy mi a különbség?
Amikor kelet-Európából mentek oda bevándorlók, azoktól a svéd társadalom elvárta, megkövetelte az integrálódást, a svéd nyelv megtanulását, a munkavállalást, beilleszkedést - hogy svédebbek legyenek a svédeknél. Van rokonom aki 30 éve ment ki oda.
Az új-svédektől azonban már nem várták el, ott már fordítva történt, a svédeknek kellett elfogadni a beérkezők szokásait, viselkedését, vallását.
Mégis minek integrálódna bárki olyasmibe ami azoknak sem fontos akiké az ország?????
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!