Nem szégyen hogy egy Hitler kaliberű elmebeteg Putyin mellé álltunk úgy hogy a NATO, európai unió egyhangúlag elitéli?
Neked nem érdekes hogy Kína, India, afrikai országok jelentős része nem áll bele Oroszország elítélésébe?
Igazad van, már megint rossz oldalon vagyunk, csak épp ez a NATO/EU akik megpróbálnak erkölcsi kérdést csinálni a háborúból és ezzel bedöntik a saját gazdaságukat.
#4-nek:
De nem is támogatja őket, és ez mindennél világosabban beszél.
#5. Mi sem támogatjuk őket, esetleg csak a burokban elő elmeroggyant DK-s állatok szerint.
Valami egészen elképesztő, hogy ma olyan időket élünk, hogy sikeresen lehet Magyarország ellen élezni a közvéleményt, amikor elítéltük az orosz agressziót, megszavaztunk egy rakás szankciót, Lengyelország után a legtöbb ukrán menekültet mi fogadtuk be és még mindezek tetejébe mi hallgatjuk azt az ukrán vezetéstől, hogy nyugalmunk csak a sírban lesz, meg hogy bármi megtörténhet a kőolajvezetékkel. Az, hogy a komplett nyugat el van hülyítve, az egy dolog. De hogy vannak köztünk olyan hazaáruló patkányok is, akik ennek tapsolnak, az már mindennek a teteje.
Szóval, kedves DK-sok. Azt javaslom, még most kussoljatok el, különben az Úristen kegyelmezzen tinéktek! :)
#7. "Ez a pávatánc a legundorítóbb dolog amit Orbán művel."
Kb. az egyetlen európai vezető jelenleg, aki nem akarja tökönszúrni magát az ukránok kedvéért és valóban a népe érdekeit nézi, hű, de nagy szemét.
"Tisztességes vezető nyíltan állást foglal"
Mint az a 8-9 ország, amelyik ugyanúgy nem akar szankciókat, mint mi, de a kényelmes magyar vetó mögé bújik, igaz? Merthogy b+ Orbán az egyetlen, aki mer konfrontálódni és érdekérvényesíteni a többiek helyett is. De szerinted a többiek a tisztességesek, meg a bátrak. Elképesztő, mikben él a hazai ellenzék. :D
"és a valódi szövetségeseit segíti."
Ismerjük, persze. Az egyetlen igazán fontos kérdés ebben a háborúban, hogy az USA le tudja-e állítani Európában az orosz energiavásárlást és el tudja-e végül ide adni a méregdrága palagázát. :D Ez volna ugyebár a "szövetségesek segítése".
"Putyin parancsára vétózgat az EU-ban, de amikor pénz kell akkor tartja a markát Brüsszelnek."
Annyira undorítóak vagytok, hogy az valami elképesztő. Szerintetek nem lenne egyszerű nekünk is beletörődve elfogadni minden elmebetegséget, amire a sem EU- sem NATO-tag bohóc Zelenszkij csak utasítja az Európai vezetőket? Szerintetek komolyan konfrontálódni a könnyű és kiállni a saját érdekeinkért? Nem Putyin érdekei a fontosak, te egybites proli, te, hanem a MI érdekeink. És azok bizony azok, hogy az orosz gazdasági kapcsolatokat nem szakítjuk meg. Az EU-nál meg épp annyira "tartjuk a markunkat", hogy már jóideje nem érkezik pénz, holott semmi jogi alapja nincs Brüsszelnek a nekünk JÁRÓ kifizetések blokkolására. Lám, mi az elveink mellett még ennek ellenére is kitartunk. Tudjuk, az ellenzék úgy képzeli el az Uniót, hogy bármit is mond Brüsszel, arra nekik fülüket-farkukat behúzva bólogatni kell, ez lenne ám a bátor és tisztességes képviselet, a "gerinces" baloldal...kell röhögni. :)
"még azt is tiszteletre méltóbbnak tartanám Orbán részéről, ha bejelentené, hogy "pápá EU, pápá Nato, mostantól az oroszokat támogatjuk mindenben, mert ők a barátaink és kész"."
Ó, hát én azt tökre megértem, hogy az neked nagyon tetszene, ha Orbán ennyire gyenge játékos lenne, és tenne néhány olyan rossz lépést, amivel legközelebb már biztosan veszít a választásokon, de sajnos nem annyira ostoba, mint a te kedvenc politikusaid, meg mint ez EU vezetői.
"És soha senki nem szerette a sunyi alakokat."
Sajnos ez sem így működik, javaslom például Románia történelmét. Persze tudom, ők meg úgy élnek a ballib legendáriumban, hogy "okos nép, akik jól tudnak taktikázni". :DD
"Ennek akkora két szék közül pad alá esés lesz a vége, mint annak a rendje."
Ezt majd meglátjuk, öregem. Annyi biztos, hogy irdatlan szerencsénk, hogy nem ti vagytok hatalmon.
"Kb. az egyetlen európai vezető jelenleg, aki nem akarja tökönszúrni magát az ukránok kedvéért és valóban a népe érdekeit nézi"
Az a nép érdeke, hogy az összes Európai ország megutáljon minket, és senki ne bízzon bennünk?
"Orbán az egyetlen, aki mer konfrontálódni és érdekérvényesíteni a többiek helyett is"
Na most Orbán az EU-ban nem konfrontálódik, hanem egy frusztrált lelki sérült tini színvonalán lázadozik, és belülről próbál bomlasztani egy közösséget aminek a tagja. Oda kakál ahonnan enni kap magyarul. Nem mondom, hogy a többiek olyan bátrak, vagy tisztességesek, de legalább alkalmasak a normális együttműködésre.
"Nem Putyin érdekei a fontosak, te egybites proli, te, hanem a MI érdekeink. És azok bizony azok, hogy az orosz gazdasági kapcsolatokat nem szakítjuk meg."
A Kirill Pátriárka bevédése mióta lett akkora érdekünk? Nincs az az elvakult fideszes aki ezt bemagyarázza, hogy értünk tette Orbán, és nem egy Putyinnak történő tövig benyalási gesztus volt. Ha meg annyira nem tudunk élni az oroszok nélkül, akkor megint felmerül a kérdés, hogy miért nem állunk melléjük? Ha akkora nagy bajotok van az EU-val és a Natoval. Valamiért a nagy vezéretek mégis dörgölőzik hozzájuk is. Talán mert tudja, és ti is tudjátok, hogy nélkülük teljesen életképtelen lenne. Már szinte az összes EU tag tisztában van vele, hogy Orbán Putyin embere. De persze tudom, hogy az egybites fideszesek szerint 26 ország hülye, csak Orbán a helikopter.
"Ó, hát én azt tökre megértem, hogy az neked nagyon tetszene, ha Orbán ennyire gyenge játékos lenne, és tenne néhány olyan rossz lépést"
Nekem egyáltalán nem tetszene. Ti vagytok azok, akik olyan szintű személyi kultuszt építettetek ki Putyinnak, mint Orbánnak.
"Annyi biztos, hogy irdatlan szerencsénk, hogy nem ti vagytok hatalmon."
Ja, mekkora szerencse, hogy Orbán van hatalmon, aki napról napra távolodik Európától, és kitartóan viszi az országot a második Belarussziává válás felé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!