Mit szóltok hozzá, hogy ismételten nagyon gyenge a magyar forint és az élelmiszerdrágulások Európában %-os arányban nálunk a legmagasabbak? A siker mértékét ezekben mérjük? Van valami, amit nem vettem számításba, ami miatt mégis erős a gazdaságunk?
Kedves kérdező, az már eleve gáz, hogy egy hazugságot tényként közölsz.
Csak egy apróság, egyik barátom Angliában él már vagy 15 éve.
Nemrég itthon volt, beszélgettünk. Anglia: az eddigi albérletet 2 helyett 4- én veszik ki, mert fél év alatt 30 százalékkal drágább, ami eddig sem volt olcsó. A rezsi meg majd 25 százalékkal több.
A kb minden esti kocsmázásból/ kavézásból lett kb heti egy, mert az árak néhány hónap alatt 30-40 százalékkal nőttek, de ez igaz a menüs étkeztetésre, a londoni ( területi) bérletre, a belépőjegyekre, de még a kenyérre is.
Mostanra eljutott oda, hogy míg egy éve havi szinten átszámítva kb 200 ezer forintot tudott félretenni, most gyakorlatilag semmit. A bérét 2 éve nem emelik.
Erősen gondolkodik azon, hogy hazaköltözik....
Ez a szép az infláció számításban, hogy úgy számítom ahogy akarom. Persze megvan a módszertan amit mindenki használt, de ha nálunk az energiaárak inflációja nulla ( mert az állam benyeli a veszteséget ) akkor az inflációnk máris nem annyi amennyi.
Az inflációs kosár tele van olyna termékkel amikből legfeljebb 5 évente vásárolsz, de van benne olyan is amiből ritkábban.
Nyilván ez a helyes módja az infláció számításának, mert ez a nagykönyvi és elíárt metódus, csak néhány esetben köszönő viszonyban sincs a valósággal és a napi vásárlásoknál érezhető reálinflációval.
Ott vannak a linkek feljebb, az áprilisi magyar infláció 9,5%, a német infláció meg 7,4% és az eurozóna inflációs átlaga is 7,4%.
Ebből egyből elmondhatjuk, hogy nálunk sem rosszabb és a kérdező hazudik.
Aztán ha megnézzük bontásban:
Az eurozóna élelmiszerkosarának inflációja 6,3%, Németországé 6,7%. Magyarországon a KSH szerint:
"Az élelmiszerek ára 15,6%-kal emelkedett, ezen belül a margariné 38,0, a kenyéré és a baromfihúsé 29,5, a sajté 28,9, a tojásé 26,7, a tejtermékeké 22,5, a péksüteményeké 20,0, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 17,4, a csokoládé, kakaóé 3,6, a cukoré 3,4%-kal. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 5,0, ezen belül a szeszes italok 6,7%-kal drágultak."
15,6% és ezt a KSH mondja nem én.
A szolgáltatások díja az eurozónában átlagosan 3,3%-kal nőtt, Németországban 3,1%-kal, Míg magyarországon a KSH szerint:
" A szolgáltatások díja 6,3%-kal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 19,5, a járműjavítás és -karbantartás 14,6%-kal került többe."
A tartós fogyasztási cikkek drágulása az eurozónában 3,8%, Németországban 5,2% és Magyarországon:
"A tartós fogyasztási cikkekért 11,1, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 17,8, a szobabútorokért 17,3, a használt személygépkocsikért 14,7, az új személygépkocsikért 10,6%-kal kellett többet fizetni. A lakásjavító és -karbantartó cikkek ára 25,3, az állateledeleké 19,8, a járműüzemanyagoké 12,7%-kal lett magasabb."
Akárhonnan nézzük, mindenhogy duplája a drágulás csak az összesített kosában ez nem ütközik mert Magyarországon a lakossági energiahordozók inflációja 0 ( eurozóna 37,5%,Németország 34,5%).
És így lehet lobogtatni, hogy a mi inflációs adatunk sem rosszabb, mint az övék pedig mindennek az ára kétszeresen nőtt az övéikhez képest. Az energiahordozókért meg nem közvetlenül fizetünk, hanem közvetve...
Persze tudom, én is hazudok, a KSH is hazudik, az EUROSTAT is hazudik és mindenki ugyanannyiért vesz mindent a teszkóban mint két éve...
Azt nem tudom hogy a minden a "Magyarországon legrosszabb" gondolkodású ember halmaz miért nem mozdult még meg...
Free movement of people úgy 20 éve... Mire vártok?
Bazzeg, mindenhol jobb mint Magyarországon, akkor mi lenne ha nyafogás helyett lépnétek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!