A magyar társadalom miért nem európai?
Valójában csak azt tudhatod, amit a médiában hallasz (kivéve, ha tartósan ott élsz). Ami nagyjából az, hogy a nyugati politikusok hogyan gondolkodnak. Korántsem vagyok biztos benne, ha a vitatott témákról közvéleménykutatást tartanánk nyugati országokban, ugyanazt vallaná a többség, mint a politikusaik.
Ahogy Nyugaton sem tudják, pontosan hogy vélekedünk mi a dolgokról itthon.
Ott kell élj egy országban, hogy megismerhesd a valóságot, a hírekből ez soha nem fog kiderülni, mert azok mindig manipuláltak, még akaratlanul is, mert többet mondanak el az összeállítói világnézetéről, mint a témáról, amiről szólnak.
Emlékszem, amikor kb 15 éve kamaszként a gimivel kijutottam Münchenbe, ott álltam az utcán egy asztal mellett és nem bírtam hova tenni amit látok.
Az asztalon volt egy halom újság felstócolva. Az asztal szélén egy kb cipősdoboz méretű doboz, tele apróval. Mellette egy tábla, miszerint egy újság 10 vagy 20 cent.
Eladó sehol.
Jött egy idősebb német csávó, bedobott egy érmét a dobozba, elvett egy újságot és továbbment.
Nem értettem.
Az idősebbek magyarázták el, hogy ezt hívják becsületkasszának.
Nem sokkal később láttam egy felvételt, hogy egy "szoba csendélet" jellegű kompozíciót tettek ki a Moszkva térre. Fotelek, asztal, könyvek, állólámpa. És egy tábla, hogy "kamerával megfigyelt terület". 40 perccel később már a tábla sem volt ott, elvittek mindent az arrajárók.
Lehet ideológiákat harsogni, de szerintem ez a két jelent erősen rámutat a különbségre:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!