Nemzeti radikálisok! Én zsidónak számítok a szemetekben?
Dédnagyszülői szinten van bennem zsidó vér. Adott dédnagyszülőm már nem volt zsidó vallású, de származása miatt zsidónak számított a második világháborúban.
Én magam semmit nem tudok a zsidó hagyományokról és vallásról, keresztény magyarnak neveltek. Elvileg egy kicsit látszik is rajtam, de ezt mindenki utólag mondta, aki megtudta, előre nem mondta volna meg még senki.
Kérdező, azért ha komolyan felvetődik benned ez, akkor lehetséges, hogy az vagy. Különben fel sem vetődne. Mintha a zsidók bevédése is benne lenne ebben. A zsidó kultúráról nem kell tudnod semmit, ez egy nép, egy mentalitás, ha akarsz, sem tudsz megszabadulni tőle. Szóval valószínűleg az vagy. Ez egy nagyon erős identitás.
Sajnos ki lehet mondani, hogy a legtöbb ember egy zsidó dédszülővel is általában zsidó identitású.
16, a legtöbb progresszív mozgalmat ők vezetik, nagyon szeretik ezeket az eszméket, és nem érdekli őket, hogy más népekre kényszerítik őket. Pl. jellemző, hogy a saját országukat magas falakkal védik, míg a fehér országokban nagyon erősen lobbiznak a bevándorlás, elfogadás, multikulti, nemzethalál, keveredés, illegális bevándorlás mellett. Kommunizmus, kultúrmarxizmus, gender, blm, férfiellenesség, minden ilyesmit szeretnek. Nem túl szimpatikus, mikor az illegális bevándorlás mellett kampányol valaki, miután befogadták egy országban, de őket ez nem zavarja.
Pl. az anthologia antijudaicában rengeteg vélemény van róluk sok 100 évre visszamenőleg. Már Luther is írt róluk egy könyvet a zs...k és hazugságaik címmel. De már több 1000 éve is írtak róluk.
A leírás alapján szerencsére nem ismertem magamra. Pontosabban hogy nárcisztikus vagyok-e, azt nem az én tisztem megítélni, a környezetem tudná megmondani. De a többi egészen biztos, hogy nem illik rám.
Társadalommérnökösködési szándékaim nincsenek. Eleve konzervatív, kereszténydemokrata nézetűnek tartom magam.
Ez az eredeti kérdéstől független, de miért furcsa, ha zsidó (nem én, hanem "tényleges" zsidó) nem képes antiszemitizmusra? Egy magyar nemzeti radikális se képes magyargyűlöletre, és nem is elvárás, hogy képesek legyenek. Sőt, magyarságkritikára se.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!