Valójában a Fidesz 2/3-os győzelme várható volt, csak az ellenzéket megtévesztette a 2019-es önkormányzati választás – amelyet erősen befolyásolt akkoriban a Borkai-ügy?
Én emlékszem, hogy a 2019-es önkormányzati választáson nem sok jóra számított az ellenzék, mert az azt megelőző EP-választáson bár a DK és Momentum is jól szerepelt, a Fidesz már 52% felett, a Mi Hazánkkal együtt 56% felett volt országosan.
S a semmiből ekkor jött a Borkai-ügy, ami egy „politikai atombomba” volt, de még ezzel együtt a sem bíztak az ellenzékiek a sikerben (még Budapesten sem). Végül sok olyan győzelmet is arattak akkor, ami egyszerűen utólag belegondolva szinte hihetetlen (pl. Baja, Szentendre, Siófok plusz még egy csomó kis- és középvárosban).
Ez azonban megtévesztette őket, hogy 2022-es választáson összefogással győzhetnek. Ha 2019-ben nincs a Borkai-ügy, senkit sem sokkolt volna az áprilisi választási eredmény.
A Borkai-ügynek igazából csak Budapesten volt hatása.
Csak az ellenzék a budapesti győzelmet úgy adta elő, hogy ők tartoltak országszerte. Pedig valójában az önkormányzati választáson is látványos Fidesz tartolás volt.
Az ellenzéknek sikerült saját magát is pecsapnia, nem csak a válaszóit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!