A kárpátaljai magyarokért eddig Románia tett a legtöbbet?
Románia elkötelezetten támogatja Ukrajna harcát a megszállókkal szemben, átengedi területén a fegyverszállítmányokat, ő maga pedig humanitárius segítségnyújtás mellett katonai védekezőeszközökkel (golyóálló mellényekkel, sisakokkal, az ukrán katonák életét megóvó egyéb harcászati eszközökkel - de nem támadófegyverekkel) segíti az ukrán felet a háborúban, nem zárkózva el attól, hogy a jövőben esetleg támadófegyverekkel is segítik őket.
Cserébe a kisebbségi jogok rendezését kérik Ukrajnától, amire elnöki szinten és külügyminiszteri szinten is ígéretet kaptak:
"Volodimir Zelenszkij ukrán államfő arról biztosította Nicolae Ciucă román miniszterelnököt, hogy az ukrajnai román kisebbség „egy az egyben” ugyanazokat a jogokat fogja élvezni, amelyekkel az ukrán kisebbség rendelkezik Romániában."
Ez rendkívül jó hír, mert Romániában az ukránoknak - alacsony létszámuk ellenére - saját parlamenti képviselőjük van hivatalból, emellett anyanyelvükön tanulhatnak (a Romániai Ukránok Szövetségének (UUR) honlapján elérhető adatok szerint a 2019-2020-es tanévben 1519 diák tanult ukrán tannyelvű osztályban Romániában, további 5897 tanulta az ukránt anyanyelvi tantárgyként román tannyelvű osztályokban. Romániában 25 óvónő és 33 tanító oktat ukránul, 97 tanár oktatja az ukrán nyelvet és irodalmat, 37 tanár pedig más tantárgyakat oktat ukránul a kisebbségi iskolákban).
A romániai ukránok és ruszinok számára óvodától érettségiig elérhető az ukrán tannyelvű oktatás (középiskolájuk, a Taras Sevcenko Líceum Máramarosszigeten működik).
Románia, a rendelkezésére álló ukrán ajkú tanerő bevetésével biztosítja a menekült gyerekek ukrán nyelvű oktatását is (az országon átvonult 800 ezer menekült közül 80 ezer háborús menekült maradt Romániában hosszabb távra, az ő gyerekeikről van szó). Mivel kevés az őshonos ukrán tanerő, a menekültek táblagépeket kapnak a román oktatási minisztériumtól és On-line kapcsolódhatnak be az őshonos romániai ukrán oktatási intézmények tanóráiba.
Az ukrán parlament első gesztusként elfogadta a törvényt, amely elismeri a moldáv nyelv azonosságát a románnal, így az ukrajnai moldávoknak is biztosítani fogják a román nyelvi jogokat.
Ukrajnában 400 ezer román anyanyelvű mellett mintegy 150 ezer kárpátaljai magyar is él, akiket eddig szintén sújtottak a kisebbségeket érő hátrányos eljárások, amiket ugyan az ukrajnai oroszok ellen hoztak, a Krím, Donyeck és Luhanszk 2014-es elcsatolása után, de a románokat, lengyeleket, magyarokat is rosszul érintették.
Románia hivatalos ígéretet kapott, a nagylelkű segítségnyújtásáért cserébe a kisebbségi jogok rendezésére Ukrajnában.
Szerintetek elmondható, hogy a kárpátaljai magyarság nyelvi jogaiért eddig a románok tettek a legtöbbet?
nagyon erőlködsz hogy kiizzadj valamit
a lényeg, az ukránok bármit igérnek - románoknak, bárkinek - csak üres szó!
""Volodimir Zelenszkij ukrán államfő arról biztosította Nicolae Ciucă román miniszterelnököt, hogy az ukrajnai román kisebbség „egy az egyben” ugyanazokat a jogokat fogja élvezni, amelyekkel az ukrán kisebbség rendelkezik Romániában."
Fura ez a nyelvtörvényük után.
Nem is csoda, hogy Putyin megtámadta őket, rászolgáltak.
Csak kár, hogy ennek az ártatlan lakosság issza meg a levét, elég lett volna az ukrán amerikabarát bábkormányt likvidálni.
Manipulatív kérdés, a szavazás meg még annál is manipulatívabb. Minden válaszlehetőségnek ugyanaz az indoklása (azaz hogy Magyarország rossz, románia jó.)
Az meg külön vicces, hogy a dk-s szenny aggódik most a határon túliak jogaiért. :)
6-os, miért az ukrán kormány tette volna? Az ukrán kormány a - bizonyos szinten érthető - oroszellenessége miatt sokat ártott a többi kisebbségnek is, miután Oroszország elfoglalta 2014-ben a Krím félszigetet, Donyecket és Luhanszkot. Az a nyelvtörvény tűrhetetlen volt, és Ukrajna magától nem változtatott volna rajta.
Ez szerintem a - mindig is - vérprofi román diplomácia eredménye.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!