Márki-zay valójában semmivel sem lett volna jobb Orbánnál?
“Jelenleg a parlamentben csak jobboldali, szélsőjobboldali és liberális pártok vannak. Gyakorlatilag az ország gazdasági elitje meg a nácik. Érdemben egyik sem csinálna mást a kormányon. “
“Az ország népe nem a Fideszre szavazott, hanem megijedt, hogy esetleg a ‘hatosfogat' tagjai kerülnek kormányra, és ostobaságukkal, gőgjükkel, állandó marakodásukkal a hatalomért esetleg veszélybe sodorhatják az országot és annak népét is. ”
“Ha a magyar nép mást akar mint ami most van, azt nem a parlamentben kell keresni! A valódi ellenzék a parlamenten kívül van. Nagy felelősségünk, hogy a munkát a választások után ne hagyjuk abba. Meg kell teremtenünk, meg kell építenünk a rendszer alternatíváját!”
"MzP nem volt annyira szoros kapcsolatban velük..."
Csak éppen azzal a Bige László finanszírozta, aki Mészáros egyik üzleti partnere, meg egyébként az előző balos kormány egyik dollárpapája.
Attól, hogy a Szanyi féle gitt egylettől valaki leírja mit gondol, az még nem lesz igaazság.
Én pl. úgy látom, hogy Szanyi, meg ez a Szélely nevű öregségére már nemigen szeretne dolgozni, pedig muszáj lesz nekik, mert ebből a pártból nem fognak megélni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!