Nyilvánvaló, hogy dr. Orbán Viktor félelmetesen jó szónok?
Figyelt kérdés
Mai sajtótájékoztató rádöbbentett... Nem lehet zavarba hozni.2022. ápr. 6. 15:06
11/12 anonim válasza:
Nem bírom Gyurcsányt, de ő jobban tud beszélni. Nem véletlen, hogy Orbán nem mert kiállni MZP-vel sem vitázni, pedig ha olyan jól tudna beszélni, (előre megírt szöveg nélkül) akkor simán kiállt volna. De azért az eddigi vitáiból is 3-ból 2 az nem jött össze, azóta nem is mer kiállni. Egy csomószor papírból olvassa fel a válaszait is. Számomra egy jó szónok az fejből is jól tud beszélni.
12/12 anonim válasza:
#11. A helyében én is azt tanultam volna, hogy tök felesleges vitázni. Ott volt Megyó, akit szó szerint lemosott a pályáról. Következmény: a szocik nyertek, mert még lehet, hogy meg is sajnálták, plusz ugye az volt a mondás, hogy még jobban csinálják, mint a Fidesz és több pénzt hagynak az embereknél. Aztán jött a Gyurcsány-vita, ahol 2002 után Orbán egy sokkal szelídebb hangnemre váltott át, és hagyta kiteljesedni a vele szemben álló beteges, pszichopata hazudozó állatot, akinek nagyjából annyi volt a fegyvere, hogy úgysem lehetett az adott pillanatban rásütni, hogy egy hazug f@szkalap, mert amiket mondott, csak a választások után derültek ki, hogy az igazság magvát sem tartalmazzák. Ez aztán a demokrácia b+, azóta is ezen kattog a ballenzék, hátha kiállna Orbán vitázni, hogy megerősítse semmirekellő ellenfeleit, hátha akkor azok nyernek...hát, ezek az idők elmúltak, láthatóan enélkül is nyeri Orbán a kétharmadokat, a vita tehát részére valóban teljesen felesleges.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!