A Fidesz sikerpropagandájának része, hogy a külföldiek többsége nem tudja, milyen nyomorban élünk és milyen alacsony itt a bérszínvonal?
Most ez arról jutott eszembe speciel, hogy ez az ukrán menekült hülyeség, hogy nem akarnak Romániába menni, mert az él a fejükben Romániáról, hogy egy putri. 20 éve még valóban az is volt, jártam már ott akkor is, de azóta olyan fejlődésen ment keresztül, hogy Bukarestben már másfélszer annyi a bérszínvonal mint Budapesten. Ez brutális.
Régebben (még a háború előtt jóval) beszéltem egy orosszal is. Mondtam neki, hogy elég szar hely az is, de egy hangyafingnyival rosszabb a vásárlóerő Mo.-n, szóval még mindig nem a legrosszabb. Ez 2016-as numbeo-s statisztikák alapján volt. De erre még ő is meglepődött. Mondta, hogy Romániánál biztos jobb Oroszországban az élet, de Magyarországnál nem gondolta, hogy jobb lenne. Ő is valamiért pont a románokat pécézte ki.
Továbbá volt egy dán is akivel beszéltem, így Budapest jelenlegi helyzetéről, hogy egyre több a cigány, mindenhol halomban állnak a hajléktalanok, kosz-piszok van mindenhol néha késelnek meg gyilkolnak a cigók (Deák-téri kettős mészárlás pl.) Erre azt mondta, hogy szomorúan hallja. Ő mindig is Bukrarestet képzelte el így ahogy most mondom.
Lényeg ami a lényeg, hogy Orbán hazug sikerpropagandájának és meghamisított statisztikáinak köszönhető, hogy a külvilág nem tud a nyomorunkról? Pedig láthatjátok, vásárlóerőben már nem csak Románia, Bulgária is megelőzött, és ez az igazi mutatója az életszínvonalnak:
Az '50-es években Rákosi diktatúráját, recski tábort, miegymást is alig akartak elhinni, még ha csak a szomszédot, Ausztriát nézzük is!
(Michnay Gyula könyvében jól leírja, hogy - egyenesen hihetetlennek tartották a sógoréknál, amit ő átélt itthon)
Nem tudom, hogy Orbán mennyire csapja be a külföldieket, de igazából el sem jutnak oda az üzenetei, kampánya. A nyugati médiában 90%-ban Orbán rendszerét kritizálják, jellemzően negatív sztereotípiákkal jönnek hozzánk.
Budapest meg pont az egyik legfejlettebb része az országnak, nem itt élnek nyomorban az emberek. Vannak hajléktalanok is, de ez van a nyugat-európai, amerikai nagyvárosokban is. Nem ezek a városok élnek nyomorban, hanem inkább az ormánsági, borsodi cigány falvak lakói, de oda nem mennek a külföldiek, turisták.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!