Az LMBTQ-k és feministák el akarják törölni a szólásszabadságot?
Minden kritikára rámondják, hogy az "gyűlöletbeszéd". Érvek nem hangzanak el, mindenki elnyomó, aki nem támogatja pl. a melegházasságot, vagy törvényt hoz a gyermekek elsősorban mentális védelme érdekében és a szülő kezébe helyezi a nevelés jogát, nem pedig az övékbe.
Minden valós, de leginkább csak vélt támadást az emberi/női méltóság megsértéseként értelmeznek, szavakat alkotnak és próbálnak meg betiltani, már ami az ideológiájukba nem illik bele. Büntetik a nők utáni füttyögést (Anglia, Svédország), pedig az lényegében a tetszés kinyilvánítása, és semmi rossz nem fakad belőle. Mindent szexizmusnak bélyegeznek, de a feminista közben nyugodtan incelezhet és azonosíthatja a komplett férfi nemet a családon belüli erőszaktevőkkel.
Azt is megfigyeltem, hogy mindössze egyenlőségről (értsd: az ő "egyenlőségükről") beszélnek, de a szólásszabadság fontossága egyáltalán nem szerepel náluk napirenden, vagy ha igen, akkor ebbe mindössze a nekik kedves álláspont tartozik csak bele. Mindenki más náci, nőgyűlölő, fasiszta, incel, maradi, ostoba, fideszes stb.
Egyre inkább felüti a fejét közöttük az a vélemény, miszerint a szólásszabadság nem azt jelenti, hogy nincsenek jogi következményei az általad elmondottaknak, hanem hogy "szabadon" elmondhatod. Ok, de hát ennyi erővel mindenkinek szabad a szólás, akinek nem nincs összegépkapcsozva a szája és tud beszélni, illtve Hitler és Sztálin alatt is szólásszabadság volt, hiszen beszélhettél, csak éppen elvitt érte a fekete autó.
A Mandineres cikk nem kamu, több külföldi oldal is beszámolt a woke "professzor" csodálatos ötletéről.
"Qvára senki sem akar eltörölni semmit, csak elfogadtatni!"
Ezt hívják eufémizmusnak. Semmi nem tudsz "elfogadtatni" úgy, hogy azzal egy másik csoport értékeit, érdekeit ne sértenéd.
19# Nem, nem a meleg emberekről van szó, hanem azokról a politikai mozgalmakról, amelyek rájuk telepszenek! Semmi baj a melegekkel meg azokkal az lmbtq-dimenzióban létező emberekkel, akik egyenlő bánásmódot akarnak, meg jogegyenlőséget, vagy csak az őket megillető alapvető tiszteletet szeretnék kivívni.
Azzal van a baj, hogy erre olyan mozgalmak, kurzusok épülnek, ami a fehér heteró férfiakat kiáltja ki ellenségnek, és hogy ennek a megideologizálását szégyentelenül "tudománynak" nevezik. Hogy politikai erőt formálnak társadalmi konfliktusokból, csak úgy, mint amikor a munkásosztály a kulákok elleni harcot tűzte a zászlajára. Azzal, hogy ez az identitáspolitika beavászkodik a hálószobába, a gyereknevelésbe, a mindennapi életbe! Hogy meg akarja mondani, minek és kinek kell nevelni az én gyerekemet, hogy mi a normális, mi a nem normális, mit kell nekem elfogadnom és mit nem.
Azt mondod, beszélgessek melegekkel? Cinikus vagy. Olyan, mintha anno azt mondták volna: beszélgess munkásokkal, kérdezd meg őket, hogyan érinti őket a kulákok elnyomása! Csakhogy nem erről van szó. Hanem arról, amit fentebb írtam.
Ja és... Az elfogadtatás az elfogadtatás. Lényegét tekintve teljesen mindegy, hogy erőszakosan történik, vagy olyan hangzatos fogalmakra hivatkozva, mint "tolerancia" és "liberalizmus". És igen: bárminek a bevezetése az automatikusan azzal jár, hogy a korábban bevett gakorlatot eltörlik vagy megváltoztatják, kvázi beavatkoznak a annak működésébe.
Persze, lehet linkelni egy-két szélsőségesen idiótát, akár százat is. Nem csoda, ha a közel 8 milliárd emberből akad néhányan, az ellenkező oldalról is tudnék, többet is.
Meleg vagyok, semmivel sem akarok többet, mint az egyenlő bánásmód. Akarnék házasodni és örökbefogadni, meg azt, hogy ne köpjenek a lábam után és nem szidjanak, ha a párommal kézenfogva látnak és, hogy ne kelljen minden nap órákhosszat aggódnom azon, hogy mi lesz a jövőmmel (mit mondok majd a szüleimnek, az ismerősöknek, itthon maradok-e az országban, mi lesz ha nem stb.). Nem akarok transznőket az olimpiára, sem tramszvesztitákat az óvodába. Ép eszű ember nem akar ilyen, a melegek 99%-a sem akarja, csak a közelmúltban elindított gyűlöletlavina állítja, hogy mi mind ugyanazok vagyunk, beteg pedofilok. Ez nem igaz...
24: nálatok miért ez a hülye kézfogós példa jön elő mindig? Más téren nem vagytok elnyomva, ezért kell mindig ezt a hülyeséget vizionálni, hogy biztos meg lennétek érte verve? Próbáltad már egyáltalán? Ha ez a legnagyobb nyomorod, akkor azért csak nem lehet olyan nagy elnyomás itthon, nem?
"Nem akarok transznőket az olimpiára, sem tramszvesztitákat az óvodába."
Ezt pedig javsalom gondold át, mielőtt LMBTQ-ok előtt elmondod, mert a saját közösséged is azonnal kitagad - a szüleiddel remélem, másképp alakul a helyzet.
25-ös, lehet hogy számodra nem olyan fontos az, hogy felvállalhatod-e a párod az utcán, megfoghatod-e a kezét, adhatsz-e neki egy puszit, beszélhetsz-e vele olyan témáról tömegben, amely egyértelművé teszi a kapcsolatotokat, de nekem ez valamiért fontos, mert az a természetes, hogy egy kapcsolatban az ilyesmik megtörténnek.
Ezt csak példaként hoztam fel, saját bőrömön még nem tapasztaltam ilyet, hiszen még nem vállaltam fel magam és párom sincs, de ismerek egy-két melget és már az elkeserít, ha belegondolok, hogy milyen életük van és valószínűleg rám os az vár.
Sorolhatnék még bőven olyan szituációkat, ahol komoly gondot okozhat számunkra a homofóbia, de szerintem magadtól is rájössz ezekre. Elég csak a legtermészetesebb napi folyamatokat végignézni és máris lehetőségek ezrei adódnak arra, hogy az emberek keresztbetegyenek nekünk. Elég ha ebből a napi, mondjuk ezerből egy megteszi és máris napi rendszerességűvé válnak a minket ért inzultusok. Valóban nem olyan homofób ez a társadalom, mint ahogy azt sokan vizionálják, ám egy nap az ember nem csak egy másikkal találkozik, hanem nagyon sokkal és abból tényleg bőven elég, ha csak egy olyan barom van, aki nem tudja magát és a homofóbiáját tartóztatni.
Nem érdekel, hogy mit gondolnak az LMBTQ+ jogokat támogató szervezetek, rengeteg van, mindegyik egy kicsit más, pont ahogy minden jogvédő szervezet esetében. Biztos, hogy van, amelyikkel egyetértek, de nem hiszem, hogy szeretnék majd ilyeneknél önkénteskedni, úgyhogy nem értem, hogy mi értelme van annak, amit ezzel kapcsolatban írtál.
Szüleimmel már így is elég rosszul alakult, bár remélem, hogy ennél rosszabb nem lesz. Azért kösz... :)
"Büntetik a nők utáni füttyögést (Anglia, Svédország), pedig az lényegében a tetszés kinyilvánítása, és semmi rossz nem fakad belőle."
Talán azért bűntetik mert megalázó érzés a nőknek?Nemlehet azt a tetszést szavakkal kifejezni ahelyet hogy füttyögnének?
28:
1. Biztos, hogy "a nőknek" nem tetszik, nem pedig mindössze a femináci kurzusnak?
2. Tehát ha nekem megalázó érzés valami, pl. hogy melegek kézenfogva mennek az utcán, akkor tiltsuk be?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!