Azzal, hogy Dobrev Klára bejelentette, hogy EP-képviselő marad és nem veszi át a listás mandátumát az összefogás veresége biztosra vehető?
Mivel Dobrevről van szó, aki együtt él az őszödi böszmével és egyike azoknak akikről tudjuk, hogy hazudtak reggel, éjjel meg este csak hogy megnyerjenek egy választást, ezért több lehetőség is van.
1. azt hiszi, hogy győznek és majd akkor kell lemondania, mint EP képviselő, amikor kigolyózzák MZP-t a miniszterelnöki székből, mint korábban a férje Medgyessyt.
2. felismerték és elfogadták, hogy esélytelenek, így már nem is tervez semmiféle kormányzati részvételt. Nem kellett volna semmit bejelentenie, nyugodtan megtehette volna, hogy csak a választási eredmény ismeretében mondja azt, hogy mégis marad EP képviselő vagy ellenkezőleg, átadja a helyét másnak és a magyar parlamentben folytatja tovább, tehát ha ezt mondta annak oka van.
3. csak megint hazudott ahogy szokták és az ellenkezőjét fogja csinálni.
Vagy egyszerűen szeretné képviselni az országot, de mivel jön a választás nem ért rá arra, hogy helyettes is legyen. Így részt vehet a választási kampányban és utána az EP képviseletében is. Micsoda megoldhatatlan fejtörő.
De még konteót is hihetőbbet tudok gyártani nálatok szerencsétlenek. Dobrev Klára az EP képviseletében, míg férje Gyurcsány Ferenc a parlamenti képviseletben érik el gonosz terveiket és engedik be a nyugati hímnős hordát hazánkba.
Nem ezt mondta, kikerülte a választadást. De nyilvánvaló, hogy elbukott választás után inkább marad EP képviselő.
Sokkal érdekesebb volt az, amikor Dobrev, mint riportalany megmondta, hogy miről fognak még beszélni. A riporter pedig azonnal azt is kérdezte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!