Mit szóltok ahhoz, hogy már MZP sem gondolja, hogy legyőzi Orbán Viktort?
Addig jutottam a linkben, hogy 888. :D
Hiszen Volnert is leállították, hogy ne szipkodja el a szavazataikat. Teljesen be vannak rezelve. A Mi Hazánkat is felszólították a független bábjukon keresztül, hogy lépjenek vissza a fidesz javára. Most majd kiderül, hogy tényleg csicska párt-e.
Én még várom a 888 felvegye az 5 millát amit MZP felajánlott ha az állításaikat igazolják :)
Még mindig MZP-nél az 5 milla pedig a megafontól, m1, mandíner, origó, 888, prostisrácok, stb nyomja folyamatosan a valótlanságot de nem jelentkezik a pénzjutalomért :)
Teljesen mindegy, hogy 888 vagy sem, ha idéznek tőle. És nem is kiragadott mondat részleteket.
Azzal még semmi gond nem lenne, hogy a bizonytalant nem tényként közli. A mondandó elejével ("Soha nem mondom azt, hogy legyőzöm Orbánt. Miért? Nem azért, mert nem szeretném legyőzni, hanem") nincs semmi gond.
Utána viszont egyrészt a szokásos ballib szöveget tolja, hogy itt nem lehet választást nyertni, másrészt pedig állít egy olyan dolgot, ami nem igaz, mert korábban az ellenkezőjét mondta.
Önmagában a korábbi kijelentésével („LE FOGOM GYŐZNI ORBÁNT”) sincs semmi baj, mert megszokott ez a fajta optimista kommunikáció.
Csak ne hazudja a képünkbe, hogy ő ilyet soha nem mondott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!