Vajon egyedül lennék azzal a véleményemmel, hogy a 2014-2018 közötti Fidesz kormány fényévekkel jobb volt a mostaniniál, de még talán az 1998-2002-es Fidesz kormánynál is?
remény van, esély nincs
orbán kamikaze politikába kezdett és mi farkunkkal játszik, pedig inkább a sajátjával kéne!
Kérdező, mivel MOST 2 éve a pandémia határozza meg az életünket és a kormányzati ciklus első évétől a gazdaság egyszerűen megállt egy időre, majd olyan ágazatok kerültek a béka feneke alá, amik addig húzóágazatok voltak nagy bevétellel, mint a turizmus, a határlezárások és egyéb korlátozások miatt minden sokkal nehezebben ment az áruszállítástól most a növekvő energiaárakig - szemben a 2014-2018 közötti időszakkal, ahol a migránsválságot kellett megoldaniuk és szerencsére jól csinálták emiatt nem okozott károkat - így igen fura, hogy te össze akarod hasonlítani sikeresség szempontjából ezt a két ciklust, értelmezés nélkül.
Az életmódunkban, anyagi növekedésünkben, a gazdaság előrejutásában jobb volt az előző ciklus. Azonban ha azt nézzük, hogy milyen problémákat kellett megoldani, milyen külső, tőlünk teljesen független nehézségek korlátozták le a lehetőségeinket és ezek között/ ezek ellenére milyen eredményt sikerült elérni, akkor kormányzati tevékenységet tekintve a mostani ciklus jobb is volt az előzőnél.
Szélcsendes időben, nyugodt tengeren mindenki tud jobban-kevésbé jól haladni a hajójával. Na de viharban is előre jutni, azt már sikernek kell tekinteni, még ha nem haladtak olyan gyorsan, mint előtte!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!