Mi lesz Magyarország jövője? Ki fogja "felvásárolni" ha már az utolsókat rúgja?
Ugye eleve óriási demográfiai válság van. Egyre kevesebb a fiatal és egyre több az öreg és a roma, összességében viszont egyre kevesebben vagyunk, és a tempó csak gyorsul. Senkinek sincs ötlete, hogy a nyugdíjakat miből fogjuk fizetni, ha megöregszenek a Ratkó unokák...
Meg most itt van ez a hitel válság is, senkinek sincs ötlete arról sem, hogyan kerüljük el a további hiteleket, mivel a költségvetési hiány csak egyre nő és nő, évről évre és egyre több titkosított feltételű hitelt kell felvenni uzsorás keleti diktátoroktól.
Senki nem tudja azt sem, hogyan fogjuk megállítani a forint hiperinflációját meg úgy eleve az inflációt, az ország értéktelenedését.
Valamint az utóbbi időben a NATO és EU tagságunk is veszélybe került, gyenge lábakon áll.
Nyilván való, hogy be fog ütni a krach. Ez a jelenlegi államháztartással és demográfiával elkerülhetetlen. Ha már tényleg nagy lesz a baj, és az ország már nagyon leértéktelenedik, akkor ki fog minket hivatalosan is gyarmattá tenni és felvásárolni? (Persze ez is úgy lesz beállítva mintha csak egy giga-segély csomagot nyújtanának, jófejségből)
NER fogja, de már 10 éve elkezdődött.
Bizonyos helyeken a ner már felvásárolta az országot pl. Termőföldek.
Persze ez a tendencia folyamatos a szállodák, ingatlanok területen is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!