Nógrádi György miért áll ki nyíltan a Fidesz mellett?
Tegnap is nyilatkozott, hogy idén a francia mellett a magyar választásoknak van a legnagyobb tétje, mert el kell dönteni, hogy a folytatásra vagy egy vitatkozó, ellentmondásos társaságra szavaznak az emberek. Múltkor is azt mondta, hogy Orbán Viktort tartja Európa kevés vízióval rendelkező politikusai egyikének.
Amúgy tisztelem az embert, mert nagy tudása van a világról, de többször is kijelentette, hogy nem megy bele a magyar belpolitikába és mégis megteszi.
"Múltkor is azt mondta, hogy Orbán Viktort tartja Európa kevés vízióval rendelkező politikusai egyikének."
Nem így mondta félreérthetően fogalmaztad meg.
"de többször is kijelentette, hogy nem megy bele a magyar belpolitikába és mégis megteszi."
Az ő dolga, semmi közöd hozzá! De csak akkor szokott belpolitikáról nyilatkozni, amikor nagyon erőlteti a műsorvezető és akkor is csak érintőlegesen.
A Fideszt azért támogatja , mert a Fidesz külpolitikája felel meg legjobban az ő szakmai meggyőződésének. A jelenlegi ellenzék külpolitikai elvei számára vállalhatatlanok.
Ezek a tények!
Az államtól kapja a fizetését így érthető hogy nem nekik.
belpolitikai dolgokról kétértelműen szokott beszélni. Például hogy "folytatásra" ezt egy fideszes értelmezheti pozitívan egy ellenzéki meg hogy a korrupció folytatására stb.
Azt hogy az ellenzék egy vitatkozó ellentmondásos társaság az meg egy tény. Ahogy az is tény hogy Orbán az EU ban egy másik útnak a jelképe
"Orbán Viktort tartja Európa kevés vízióval rendelkező politikusai egyikének."
Teljesen egyetértek. Családtámogatás, szabad ország migránsok nélkül, a hazai emberek támogatása a miltik helyett. Az európai értékek, hagyományok védelme. Erre van szüksége egy országnak!👌
Én még emlékszem, amikor a mélyen tisztelt ellenzéki média karaktergyilkosságot indított ellene, mert merészelt amúgy az olcsó napi politikától mentesen arról megnyilvánulni (még a Fidesz előtt), hogy talán nem kéne a migránsokat számolatlanul, ellenőrzés és okmányok nélkül tömegesen beengedni, mert ezzel Európa a saját sírját ássa. Innentől kezdve ő a komplett libtard, egy az egyben külföldi véleményeket átvevő, majd azt szajkózó, szarhadék Telex444 média szemében egy szemét fideszes. Szerintem ezeknek a médiatermékeknek a JBKA-ját, és nem csodálkozom, ha Nógrádi is elküldi őket oda, ahová valók, és végre kicsit kevésbé titkolja azt, ami a valódi véleménye, azaz hogy e kérdésben abszolút a Fidesszel ért egyet, az ellenzéket hatalomra szavazni pedig végzetes hibának tartja. Ehhez bizony minden joga megvan, nagyon sokak szerint ráadásul még igaza is van ebben.
Mindeközben jönnek a nevetséges ballibek, hogy jaj, nem a ballib világnézetet erősíti, tehát nem olyan független és objektív, mint a Kálmán Olga. bohóc.jpg
Nógrádi szórakoztató, de gátlástalan, sokat hazudozó figura, nem túl nagy tudással. Ezzel komoly tudományos műhelyben nem boldogulna, de az NKE-n (jogelődjén ZMNE-n) mindig ügyes helyezkedéssel tényleg egyetemi tanárságig vitte.
Pl. önéletrajzában azt hazudja, hogy 1975-ben (26 évesen) már főiskolai tanár volt (valójában főiskolai tanársegédnél is kevesebb főiskolai szakoktató), 1980-ban meg már egyetemi tanár (valójában egyetemi tanársegédnél is kevesebb egyetemi szakoktató).
Vagy 1974-es egyetemi doktori címét is PhD fokozatnak hazudja, valójában 1986-ban lett mai PhD-val egyenértékű hadtudományok kandidátus fokozata (ez kellett régen egyetemi docensi kinevezéshez) , 1997-ben habilitált, ekkor lett tényleg egyetemi tanár.
Vagy azt is, hogy az akkor párszáz fős HM EI Zrt. igazgatótanácsának, majd felügyelőbizottságának elnöke volt annak túlózza, hogy a magyar hadiipar főnöke volt.
#9
Mondjál példát arra amikor szakmai elemzéseiben hazudott!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!