Orbán mit tudott elérni a 12 év alatt az EU pénzek elherdálásán és ellopásán kívül?
'a gazdaságot csak a "gyűlölt" multik húzzák'
Nehogy már a kormány hibája legyen, hogy a magyar vállalkozó nem hajlandó innovációba fektetni, csal lop hazudik feketén foglalkoztatja az embereit, hulladék bért fizet, de évi több nyaralásra, drága új autóra telik.
A legtöbb multi stabil munkahely, magyar viszonylatban jó fizetéssel.
Én is elmondom, hogy az újságokból megismert információk alapján hogyan látom:
Sikerült 2 részre szakítani Magyarországot. Családok szakadnak szét a politikai feszültségek miatt. A mi pénzünkből fizetett gyűlöletkeltő kampányban fokozta az idegenellenességet, mesterségesen gerjesztette a homofóbiát, a transzfóbiát. Tönkretette a közmédia intézményét. Felerősítette a személyi kultusz intézményét. Soha nem látott magaslatokba vezette az intézményesített korrupció szintjét. Elerodálta a médiában dolgozók szakmai önbecsülését, a kormánykritikus újságok működését ellehetetlenítette vagy súlyosan megnehezítette. Kiüresítette a parlamenti munkát, gyalázatos 1 nap alatt végigvert törvényeket hozatott valós egyeztetések nélkül. Az alaptörvényünkbe többpárti konszenzus nélkül vezetett be módosításokat. Lerontotta a választási törvényt a javára. A hazai környezetvédelmet jelentősen korlátozta. Félelmetes mennyiségű pénzt herdált el, ahelyett, hogy Magyarország javára fordította volna. Káderekkel töltött fel szaktudást igénylő fontos posztokat. Az EU ellen hangolta az ország lakosait, hamis színben tüntetve fel az uniós szervezetek munkáját. Az uniós politikában szégyenteljes nyilatkozatokkal égette Magyarországot.
Hát pusztán az elolvasott cikkek alapján nekdm ez jött le. Be fog kerülni a történelemkönyvekbe.
Nem ketté-, hanem már nem is tudni hány részre osztotta a népet. Aki t*ni akar, az ezerrel to*ik pulyát a CSOK miatt:).
Sokan vagyunk, de nem kevesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!