Bajnai azért volt "nagy ember", mert elvette a 13. havi nyugdíjat. Jó ez így?
Bajnai rendbe hozta az államháztartást, ezért nagy ember. Igen, ehhez az kellett, hogy elvegye a 13. havi nyugdíjat, de legalább nem jelentett csődöt az állam.
Nem is értem amúgy, miért jár a 13. havi nyugdíj, már persze azon kívül, hogy a nyugdíjasok Magyarország legnagyobb szavazórétege.
"Elkezdte az áállamháztartást rendbe tenni" - ez volt a lényeg.
Nyilván, aki sz*rt se tud az akkori időkről, és/vagy nem tájékozódott, de Bajnai kezdte el kihúzni a sz*rból az országot, olyannyira, hogy a második Orbán kormány javarészt egy az egybe folytatta a politikáját az első éveikben.
És furcsa, ahogy a cikk megemlíti a nyugdíjindexálást, de azt nem teszi hozzá, hogy azt hogyan változtatta meg később a fidesz és okozott szintúgy többszáz milliárdos kiesést a nyugdíjasoknak. Tudniillik még mindig Bajnai akkori tervezete van életben, mely behozta a nyugdíjprémiumot a rendszerbe és az indexálás átalakítását is. Ez utóbbi az eredeti tervezet szerint az inflációt és a reálbérnövekedést egyaránt figyelembe vette volna az évenkénti nyugdíjemelés során, annyival megspékelve a válság okán, hogy a gazdasági növekedéshez volt kötve.
Így vagy úgy, de a fidesz az indexálást teljesen kivette a képletből és azóta a nyugdíjak csak az inflációt követik, a reálbérnövekedést nem. Ha még mindig Bajnai intézkedései lennének érvényben, a nyugdíjasok az elmúlt 10 évben (tekintve, hogy a reálkeresetek alakulása rendre magasabb volt, mint az infláció, kivéve talán a Covid években) többet kaptak volna, mint most így.
A fidesz 11 év alatt miért is nem adta vissza?
Ki adta először?
Ezért ( is) nagy ember:
Értem én hogy a fidesz a Goebbelsi-propagandát követi már legalább 15 éve, de észrevehetnétek már hogy azóta sok minden megváltozott! Pld. itt a net, ami mindent megőriz.
Libajnai azért volt szerinted nagyember, mert bevezetett egy csomó megszorítást, amivel rendbe tette a költségvetést? Ehhez nagy embörnek kell lenni? 🤣
Akkor kitalálok egy csomó megszorítást és még nagyobb ember leszek, ehhez mit szolsz? Egyébként nem tett ő rendbe semmit, elvette a nyugdíjat is. 2010-ben ugyanúgy IMF hitelekkel adta át a stafétát Orbánnak, utóbbi valóban rendbetette az országot
Kérdező, “ 2010-ben ugyanúgy IMF hitelekkel adta át a stafétát Orbánnak, utóbbi valóban rendbetette az országot”
Gazdád Viktor tönkretette az országot:
Soha nem volt ekkora államadósság, államháztartás hiánya, élen járunk az inflációban , 367 euró, nyomorban elő nyugdijas rétegek, jóval egy millió feletti lakás árak miatti lakhatás válság, lezüllesztett egészségügy, oktatás, fenntartatlan látvány beruházások a legutóbbi zalaegerszegi uszoda, 1000 év alatt megtérülő belgrádi vasútvonal, több százezer beengedett migráns.
Szóval nem értem miről beszélsz. Csődöt, szenvedést hagy maga után.
"Akkor kitalálok egy csomó megszorítást és még nagyobb ember leszek"
Szerintem ezt te ne erőltesd tovább. Nem érted, látjuk. Bohócot ne csinálj magadból.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!