Márki-Zay Péter szerint a Mi Hazánk a Fidesz csicskapártja/náci tagozta. Egyetértesz vele?
8
Nem nem arról van szó, hogy ami nem tetszik nekem azt be kell tiltani. Egy olyan párt aki a saját országának lakosait a bőrszín alapján, szexuális irányultság alapján, vagy népi hovatartozás alapján ítél el olyanokkal plakátol, hogy cigánybűnözés, irtsd a homoszexuálist, irtsd a feminizmust. És az aktivistáival masírozást menetelést szerveznek ahol közben ezeket kiabálják ez abszurd és undorító gondolkodás 2021 ben itt európában. Egy ilyen pártnak nincs helye a közéletben semmi szükség a mégtöbb gyűlöletkeltésre és uszításra, keltett már elég gyűlöletet ez a kormány.
A régi Jobbikról is ezt mondták. Gyöngyösi Márton, Jakab Péter és Pörzse Sándot most hol vannak. Segítek, a Jobbikban, nem a Mi Hazánkban.
Én azt látom, hogy a régi Jobbik leghangosabb antiszemitái most is a Jakab Péter féle Jobbikot "gazdagítják". Ebből azt a következtetést vonom le, hogy az említett emberek nem voltak soha nácik, csak azért skandálták ezeket a jelszavakat még tíz éve, mert akkor ezektől remélték a hozzáférést a húsosbödönhöz. Azóta változott a széljárás, ma már az ellenzéki összefogásban éri meg résztvenniük.
Toroczkai, Dúró, Novák ezzel szemben következetesen ugyanazokat az elveket képviselik azóta, hogy politikával foglalkoznak.
11!
Szerintem pedig van helye a közéletben a nemzeti radikalizmusnak, és mindenki másnak is, aki kulturáltan, következetes elvek mentén képvisel egy értékrendet. Te is ítélkezel, mert szerinted gyűlöljük a cigányokat, pedig nem a cigányokkal van problémánk, hanem az élősködő életmóddal, amikor valaki úgy élvezi Magyarország vendégszeretetét, hogy ő maga nem tesz a országért semmit. És ilyenből azért van jócskán olyan is, aki nem cigány származású.
Ha vitázni szeretnél velem, mint mi hazánkossal, írj!
13
Teljes mértékben igazad van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!