Egy baloldali ember mely magyarországi történelmi eseményekre büszke amely erősíti benne a baloldali identitást?
Tanácsköztársaság, a Rákosi-korszak kezdete stb.,ilyenekre kell csak gondolni.
De egy igazi balos ember nem szereti a történelmet,a nemzeti büszkeségeinket pedig pláne nem.
Az olyan történelmi eseményekre, mint amilyenre Petőfi utal az "egy gondolat bánt engemet" c. költeményében:
"Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
„Világszabadság!”
Valamiért azt hiszed, hogy a baloldali gondolkodás csak történelmi eseményekre támaszkodhat, pedig szimplán az is lehet a forrása, hogy valaki nem az egyre nagyobb társadalmi különbségek híve:
"A baloldal, illetve baloldali politika jellemzője, hogy nagy hangsúlyt fektet a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására és az általános (szociális) jogokra, szemben a társadalmi hierarchiával, illetve egyenlőtlenséggel"
"Valamiért azt hiszed, hogy a baloldali gondolkodás csak történelmi eseményekre támaszkodhat"
Sehol sem írta
nem tudtam, hogy köztünk jobboldaliak között ilyenek is vannak, akik nem tudják értelmezni a körülöttük levő információkat, vagy nyitott szemmel nézni a világra.
Talán ez a baj, hogy a jobboldaliak között pontosan ugyanannyi van, aki nem gondolkodik, csak azt az információt fogadja be, amit elé tol a (szégyellem kimondani, de ők is így nevezeik magukat) a jelenlegi "jobboldali" kormány.
A jobboldaliaknak nyilván a zsidó holokauszt a legnagyobb büszkesége. Mást nem is tudnak mondani.
Nőket gyerekeket csecsemőket agyonverni az autcán, az az igazi jobboldali életérzés.
De az egész magyar büszkeség csak egy illúzió. Magyarország egy jelentéktelen, gyenge ország.
Az újkorig nem igazán beszélhetünk bal és jobboldalról, de alapvetően pozitívan értékelek minden olyan történelmi eseményt és folyamatot ami a kor viszonyai között haladónak, modernnek számított (Anjou-kor gazdasági és társadalomfejlődése) vagy meghatározó pozitív esemény volt a történelmünk szempontjából. (Pl. honfoglalás)
Az újkori történelmünkben felvilágosult baloldali értelmiség és arisztokrácia törekvéseit ami megtestesült a reformkori változásokban. A kiegyezés utáni rendszerért én mondjuk nem rajongok, egyébként az akkori társadalom java része sem lelkesedett iránta. Persze, a kapitalista gazdasági fejlődés éppen akkor kezdett el felfelé ívelni, de ez nem jelenti azt hogy egy más politikai struktúrában ez nem valósult volna meg.
A 20. századból az 56-os eseményeket, és a rendszerváltást tudom megemlíteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!