Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ez a fucsa, mindent egybe...

Ez a fucsa, mindent egybe ömlesztő meleg-feminista forradalom meddig fog még tartani? Meddig viselik el az emberek?

Figyelt kérdés

Van egy barátom (éppenséggel biszex), aki szerint a forradalmak pszichológiáját úgy kell elképzelni, mint egy ingát. Az inga balról jobbra leng, közötte embertömegek állnak. Az inga mindig kileng a lehető legszélére, közben rengeteg embert elsodor azok közül, akik az útjában állnak.


Szerinte az inga most még csak középen járhat, de el fog jönni az idő, amikor teljesen megszűnik a "homofóbia", pontosabban aki nem fekszik be a szélsőliberális politikai gőzhengernek, az vagy csendben lesz, vagy pedig börtönben.

Azt mondja, a nácik és kommunisták is ugyanígy kezdték: áldozatnak állították be magukat, és lényegében valóban azok is voltak. Erre kezdtek építkezni, csak aztán amikor megszerezték a hatalmat, mégis több és több kellett: mindketten a teljes emberiségre ki akarták terjeszteni az idológiájukat.

Szerinte itt érhető tetten a meleg politikai illetve feminista befolyás diktatórikus hajlama, hogy amint megkapnak dolgokat (pl. melegházasság), már azonnal több kell: iskolai érzékenyítés, törvény homofóbiára (nyugati államok), nők után füttyögésre (Egyesült királyság, Svédország), gyerek gyámság alá helyezése ha szülőként megpróbálod megakadályozni a nemváltását.


Erről ki mit gondol? Engem kissé gyomorba vágott ez a jövőkép, tekintve, hogy nem akarok sem homofób, sem olyan társadalomban élni, ahol melegek, feministák vagy bárki más diktál. Pedig ez alapján egyre inkább minden erre tart. Már a filmipart, "tudatipart" maguk alá hajtották, lényegében ha valakiről kiderül, hogy meleg, az már nem igazán téma, főleg nyugaton. És egyre inkább látszik hogy bármit megtehetnek, lásd transznemű gyerek sztárok stb. Tehát az elfogadás megvalósult, de mégis egyre inkább az áldozatiságukat hangsúlyozzák. Emellett minden hülyeséget is tolerálni kell, ha valaki őznek hiszi magát, akkor az nem beteg ember, hanem te vagy a homofób. Az emberek nem fognak ez ellen lázadni?



2021. dec. 10. 13:48
1 2 3 4 5
 11/42 anonim ***** válasza:
16%
Az iszlám fog majd ennek véget vetni
2021. dec. 10. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/42 anonim ***** válasza:
32%
Magyarországon a meleg és feminista forradalom a 90-es évek közepétől kb. 2010-ig tartott. 2010 után indult az LMBT.... gőzhenger, 2020-tól pedig már a pedofil lázadás zajlik.
2021. dec. 10. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/42 anonim ***** válasza:
24%

A szabadság, egyenlőség, testvériség megvan?

Leforditom liberalizmus, szocializmus, nacionalizmus. Ebből már 2 eljátszotta a kártyáját, tudjuk milyen szélsőséges irányzatá nőtték ki magukat. Naiv az aki azt hiszi, hogy a liberalizmus nem fog ezen a folyamaton keresztül menni. Kérdés az hogy a normális emberek letudják győzni ezt a szélsőséget is, vagy őket már nem.

2021. dec. 10. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/42 anonim ***** válasza:
54%

Lehet-e forradalomnak hívni valamit, ha nem történik semmi, és jóformán nincs is hatása a való életre?


Kíváncsi vagyok, hogy hogy befolyásolja a leghangosabban pánikoló férfiak mindennapjait ez az őőőrülten nagy feminizmus és köcsögpropaganda.

Az én mindennapjaimat befolyásolják a férfiak, és az hogy az általuk/saját maguknak kialakított világban élek, de a te napjaidat hogyan határozza meg a femináci forradalom?

Esetleg feljössz a netre bigottkodni, és elküldenek a k..rva anyádba, ami fáj a lelkednek?


Tudom, hogy rosszindulatúnak tűnik a kérdés (az is, hidd el) de TÉNYLEG érdekel a válasz.

2021. dec. 10. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/42 A kérdező kommentje:

#14 először is nem vagy te valami egyszerű kívülről szemlélő, mint ahogy azt próbálod sugallni. A szavaid alapján leginkább valami aktivistának sejtelek, éppen olyan trágár, személyeskedő és agresszív, és ostoba vagy.



Mit befolyásolnak az életemben a feminácik?


- A férfiakat kriminalizálják, az erőszakra való hajlamot (különösen, ha szexuális töltetű) férfi alaptulajdonsájnak állítják be

- A férfiakban csalódó, szingli nőknek a lehető leghazugabb, legkártékonyabb választ adják: minden férfi ilyen, és az összesben csak csalódni fogsz

- A fiatal nők elé azt a férfiképet állítják, mi szerint a tutyimutyi, határozatlan, semmit elintézni nem képes, mindig a nő gáymolítására szoruló "férfi" a jó választás

- A párkapcsolatgyilkos elméleteikkel már is is számtalan meg nem született gyerekért és emberi tragédiáért tehetőek felelőssé

- Ösztönzik a nőket, hogy legyek akaratos, primitív, követelőző ostoba k*rvák, akik kompromisszumot nem, csakis az előjogaikat ismerik

- Összességében teljesen alkalmatlanná teszik a nőket egy kiegyensúlyozott párkapcsolatra



Mit befolyásol az életemben az LMBTQ?


- Szexuális devianciákat próbál ráerőszakolni a gyerekemre

- A szülői jogokat neveléshez való alapvető jogomat ki akarja csavarni a kezemből, hogy helyettem ő nevelje, tömje teli az agyát a nagyobbnál nagyobb képtelen, beteges dolgaival, mindezt az elfogadás álarca mögé bújtatva

- A gyereket a szülő ellen fordítja, mondván anyádék maradiak, te jársz a jó úton

- A saját érzékenységére rendkívül háklis, de zokszó nélkül meggyaláz valálsi jelképeket, csinál bohócot abból a szellemi magasságból, ahová ő maga soha nem érhet fel

- Feltalálja a gendert, amibe bárki és bármi belefér, és igen, bele fog férni a pedofília is



Most elsőre ennyi.

2021. dec. 10. 20:01
 16/42 anonim ***** válasza:
65%
15! Azt hiszem ezt végigolvasva elég egyértelmű, hogy miért nézik le az ilyen homo-transz meg mindenfóbokat.
2021. dec. 10. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/42 anonim ***** válasza:
60%

@15 Már a Svédországos válaszodnál is nyilvánvaló volt, hogy huszonéves, magányos incel vagy, aki kapott otthon valami hagymázos konzi nevelést. Elvárnád, hogy a nők szubmisszívek legyenek, a melegeket meg lehessen utálni, hiszen akkor hirtelen nagyjából abban a társadalmi szeletben találnád magadat, akinek esik le valami menyecske, akit nem zavarhat, hogy unalmas, lusta és műveletlen vagy hiszen iccsanyádat sem zavarhatták ezek a tulajdonságok, így nyilván ez a normális.


Attól, hogy a Pesti Srácokon ezt írják, meg epilepsziaroham-szerűen taknyot fröcsögtetve vergődik emiatt pár konzervatív a földön, még nem fogunk visszamasírozni az ötvenes évekbe, amikor Ratkóéknak állami kontrollja volt a nők méhe felett.

2021. dec. 11. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/42 anonim ***** válasza:
29%

Tekintve, hogy a belpesti panelpockokkal szemben én valóban kint élek Nyugat-Európában, meg tudom erősíteni a kérdezőt, hogy tényleg kb ez a világképük a liberálisoknak.


Annyival még kiegészíteném, hogy kizárólag a fehér európai férfiakkal szemben kell követelőzni és gyűlölködni. Amennyiben az illető férfi mondjuk egy nőverő muzulmán afgán vagy afrikai abban az esetben ez csak "másfajta kultúra, és kötelesek vagyunk elfogadni más kultúrákat és nem rekeszthetjük ki őket vallásuk miatt" mondják, miközben azért üvöltöznek, mert nincs beengedte az összes menekült (akik érdekes módon 99%-ban egyedülálló felnőtt huszon-hatmincéves kiéhezett kanos férfiak). És arabokkal/négerekkel hemperegni külön dicsőség számukra.

Ellenben fehér férfiakkal tök ciki és maradi, nekik még gyereket sem szabadna szülni.


Ezeket még hozzátenném, azok alapján amiket a nyugati liberálisokkal saját magam élőben megtapasztaltam. Szemben mondjuk a belpesti swag-akkal akik csak a 444 ismerik a liberalizmust.

2021. dec. 11. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/42 anonim ***** válasza:
64%
@18 Belpesti és panel. Kérjük válasszon egyet a fenti lehetőségek közül. Amúgy azért, mert nyelvet nem beszélő, életében két könyvet olvasott húspakolókra nem buknak a nők, nem igazán azt jelenti, hogy általánosságban mindenki kerülné a fehér férfiakat, édes egy komám :)
2021. dec. 11. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/42 A kérdező kommentje:

18: köszi.

Még hozzátenném, hogy volt itt egy kérdés, amiben megkérdezték a melegeket, hogy amúgy támogatják-e a kiskorúaknak való "érzékenyítést" a nemváltással kapcsolatban.

Kapaszkodj meg: egyik sem volt hajlandó egyértrelműen válaszolni, helyette kerülték a választ, amiből teljesen nyilvánvaló, hogy rohadtul rendben van részükről az ilyesmi. Magyarul lehet, hogy a kormány politikai haszonszerzésből uszít ellenük, viszont amit állít erről a nyugati meleglobbista elmebajtól, az sajnos a színtiszta valóság.

2021. dec. 11. 13:17
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!