Gyurcsány, hogy értette, hogy hazudtak, bízott benne, hogy rendbe jön minden mielőtt kiderülne, és akkor már nembaj, mert jó vége lett volna mindennek, és akkor már nem baj?
Nézzük meg a mai politikai vonalat. Ezek mindenfélét megtehetnek, kamuzhatnak, Lölőzhetnek 1000-el, stb., a Veszett Pulikutya kölykt sem ízgatja
Bezzeg a Gyurcsány, ennek a felét-negyedét tette ezekhez viszonyítva, de nagyon kikelt aa nép miatta.
Hol van itt a nép gondolkodása?
"Bezzeg a Gyurcsány, ennek a felét-negyedét tette ezekhez viszonyítva, de nagyon kikelt aa nép miatta."
Jó tanítványa vagy, hazudsz, mint a gazdád. Ő már a válság előtt 2 évvel elkúrta, most 2 éve tart a válság, és az ország működik.
12 éve tart ez a "habzsidőzsi", és az ország köszöni szépen, jobban van így 2 év covidválság után is, mint kedvenced idején 2 évvel a világválság ELŐTT.
Ugyanakkor ti hisztiztek eu-s minimálbérért meg alapjövedelemért.
Nevetségesek vagytok.
6-os! 2006-ban a GDP arányos államadósság 65-66% volt 2021-ben meg 80-81% ez, hogy kevesebb? Én azt írtam, hogy hitelből működik az ország, ami igaz is, mert tavaly, úgy kerültük el a gazdasági összeomlást, amit a COVID csinált, hogy kiadtunk egy rakás állampapírt, ez fölhajtotta az államadósságot a 2010-es világgazdasági szintre, akkor nem hitelből működtünk? De! Ezt nem kéne, hogy tagadjátok, mert magatokból csináltok hülyét.
Csak ma az ellenzéki sajtó nem ordítja orrba-szájba, hogy milyen magas az államadósság mint tette ezt a fideszes 2010-ben (tegyük hozzá, ez hiba, mert így az ilyenek mint te tényleg elhiszik, hogy "milyenjókormányzottviktorka")
#6 A hitelállományból, forint árfolyamból, inflációból nagyon nem az látszik, hogy jól van. Persze ti, komcsik jól vagytok addig amíg A PÁRT kábít, mert van kit kirabolni, vagy hitelt felvenni a nevére :)
Remélem már megvan a vörös csillagod a Karácsony fa tetejére 🤭
Attól hogy te gyurcsánynak csápoltál anno, mint sok elvtársad, ezt nem kell másokra projektálnod. Nem mintha ez a kis válságocska egy lapon lenne említhető, a 2008-as világválsággal.
A helyzet az, prolikám, hogy én még a Heinekent sem vagyok hajlandó meginni, már ha érted. 🙂
Még hosszú-hosszú ideig olyan kirablást kívánok magamnak, mint az utóbbi 10 évben. Neked meg az azt megelőző 10 évet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!