Sok ellenzéki miért nem fogja fel, hogy valaki egyszerűen azért szavaz a Fideszre, mert több pénzt kap, vagy biztonságosabb lett a lakóhelye, nempedig ilyen keleti, nemzeti, keresztény maszlag miatt?
Időről időre megjelennek ilyen kérdések itt, hogy "Fideszesek, Oroszországba vagy Kínába költöznétek?" vagy "Fideszesek, X, Y szerintetek mennyire keresztény elvek szerint szólalt fel?"
Pedig mi pl. a családunkkal Fidesz-szavazók vagyunk, mellette ateisták, semmi bajunk a melegekkel, nem az oroszokat, kínaiakat szeretjük, hanem a nyugatot, és nem nézünk Sorosozó, migránsozó köztévét.
Ilyen ideológiai hülyeségek helyett pragmatikus okokból vagyunk Fideszesek:
-Még sosem kerestünk ennyi pénzt, mint most, a Gyurcsány-Bajnai kormány alatt ezzel szemben apukám évekig munkanélküli volt az üzembezárások miatt, nekem meg az iskolámban Ceausescu Romániájába illő áramszünetek, fűtésnélküliség és a menzán élelmiszerhiányok voltak
-A környékünkön lévő romos gyártelepet, ami herointanya és cigány bandázó hely volt, felszámolták, azóta Svájcba illő játszótér lett ott
-Nem tartjuk Isten létezését hihetőbbnek, mint Pókember létezését, mégis elfogadjuk, hogy ha egy politikus vallásos, akkor szabadon beszélhessen róla
-Nem utáljuk az LMBT-ket, mégis elfogadjuk, hogy vannak emberek akik nem kérnek olyan mértékű szélsőbalos propagandából, mint ami sok nyugati országban van, mivel a biológia törvényei miatt az emberek többsége heteró és cisznemű.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

"Nekem a szétlopás korrupció mutyin kívül tetszik amit csinálnak."
Erről a "szétlopásról, korrupcióról,mutyiról " én is gyakran hallok ballib oldalról, viszont még sosem szembesültem vele. Legalábbis amiket emlegetni szoktak, az mindig és mindenhol megvolt és meglesz, csak nem mindig emlegetik a fenti szavakkal.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"és megértse, hogy pl. a működő jogállam miért fontos az átlagember szempontjából."
Az átlagember semmilyen hiányosságát nem fedezheti fel a működő jogállamnak,mivel nincs neki. Működik. Tudom, hogy sokan és sokszor hangoztatják az ellenkezőjét, meg hogy vannak egyszerű emberek, akik ezt elhiszik, sőt tovább hangoztatják, de ettől ez még baromság marad.

Aki adókedvezményért szavaz a fideszre az semmivel sem okosabb,mint aki krumpliért.
Lehet magas lóról is nagyot esni,és akkor majd rájössz,hogy mégis csak jobb lenne egy szolidárisabb társadalom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!