Magyarországon miért titkolóznak jobban a járványügyi adatokkal kapcsolatban mint nyugaton?
Mert nagyságrendekkel rosszabb mint máshol.
Ha nem így lenne nem titkolnák ennyire.
Mert nem akar a kormány saját magával szemben támadási felületet nyújtani.
pl. ilyen cikkek születnének és közben meg nem néznék hogy melyik oltóanyaggal kit és mikor oltottak be. Csak hoznak egy konklúziót a nyers számok alapján, hogy pl. a Sinopharm szar, de azt hogy miért rosszabb vagy azt hogy ez a valóságban mit jelent már nem nézik meg.
Mert pl. ha minden korcsoportra igaz lenne az amit levontak következtésként akkor is Magyarországon ez kb. azt jelentené, hogy a legrosszabb oltással is 20 ezer ember életét lehetett volna megmenteni. Ha meg mondjuk feltételezzük hogy azért oltottak vele többet, mert az volt az elérhető leghamarabb akkor valószínűleg kiderülne, hogy pont az öregek, betegek kapták meg Bahreiben legnagyobb számban, ami miatt nehezebb dolga volt a vakcinának mint azoknak akikkel fiatalokat oltottak. Meg eleve az se mindegy, hogy adott vakcinával mikor oltottak egy járványhullámhoz képest.
Aztán az egybites szavazóknak ezt ha napestig magyaráznák akkor se értenék meg, így egyszerűbb azt kommunikálni hogy a vakcina életet ment és ne gondolkozzon annyit az átlag proli.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!