Ha nyer az összefogás és piaci rezsiárak lesznek, ami minimum a jelenlegi dupláját jelenti, azt hogy fogja kigazdálkodni egy 200-300 ezer forintot kereső polgár?
#12 Mondd már meg nekem kérlek, hogy ha a "világpiaci ár akkor alacsony volt", akkor miképpen lehetett MAGASABB az ára a villanynak, víznek, gáznak még annál is, mint amennyit a rezsicsökkentés óta fizetünk? Mert 8 éve nem emelkedett az áruk.
Ha most a 8 évvel ezelőtti CSÖKKENTETT árat fizetjük akkor előtte még magasabb volt az ára, ugyebár. Ha UTÁNA is magasabb volt a világpiaci árnál, akkor előtte mégis hova kellett fizetni azt a többletet amit 2013-ban elengedtek belőle a rezsicsökkentéskor?
Nem gondolod, hogy ha maradtak volna a rezsicégek magánkézben és nem döntenek a rezsicsökkentésről, akkor is maradt volna a korábbi még magasabb ár, a világpiaci ár változása ellenére is? Hiszen soha nem csökkent a rezsi költsége, mindegy hogyan mozgott a világpiacon az ára előtte.
Sajnálom, akit a Fidesz meg tud vezetni a rezsi árakkal.
Elég valószínűtlen, hogy ha az összefogás kerül hatalomra, akkor egyből felemelik a rezsi árakat. Senki nem hozna ilyen népszerűtlen intézkedést szerintem.
Egyébként ki vagyok segítve vele, hogy a számláim alacsonyabbak. A boltban meg többet költözök kajára, mint a német 2000 eurós fizetésből.
#16
Ezért kellene ismerned a múltat, ugyanis megtették. Nem egyszer hanem mindhárom alkalommal amint az ellenkező kampányukkal választást nyertek, 1994-ben is, 2002-ben és 2006-ban is.
2002-ről 2003-ra az áram ára 245-ről 270Ft-ra emelkedett, egy év alatt drágult 10%-t, 2006-ra 343Ft volt, a 4 év alatt emelkedett 40%-t. 2006-ról 2007-re pedig 383Ft lett, 12% emelés, majd 2010-re már 466Ft volt, a 4 év alatt ismét 36% áremelkedéssel.
Ugyanez volt a gáznál, 2006-ra 41% emelés, majd 2010-re még ezen is újabb 109% emelés volt.
Miért hiszed azt hogy most nem lenne másképpen? velük szemben meg ott van a jelenlegi kormány és 2015 óta nem emelkedett a gáz és villany ára egy forintot sem.
17# lefosom a gáz meg a villany árat, ha közben 40 milla lett egy lepukkant panel vagy 140ezer az albérlet meg 40-50 ezer a heti kaja bevasarlasom 2 fore.
A mostani kormány is tesz a pénztárcánkra magasról. Az euró árfolyamát is öröm nézni, ha fejjel lefelé tartod a telefont közben.
#18 csakhogy megint nem vagy tisztában a valósággal. 2002 és 2010 között is hatalmasat nőtt az ingatlanok ára. Csak mellé a hitellehetőségek romlottak és az állami támogatás rendszere is a végére megszűnt.
Miért hiszitek azt hogy lehet értelmes döntést hozni úgy hogy meg sem nézitek a valóságot?
Még soha ilyen egyszerű nem volt a döntés mint az elmúlt választásokon, mert nem kell találgatni hogy vajon mit tartanak be az ígéreteikből az indulók, miben hazudnak, hanem csak meg kell nézni, hogy mit tettek korábban.
Te is tudod hogy ha a valóságot néznéd meg akkor minden az ellen szólna hogy a ballibekre szavazz, éppen ezért próbálod minden módon elkerülni, hogy szembesülj vele mi az amit már megcsináltak, miben hazudtak. Mert te rájuk akarsz szavazni és nem érdekel hogy a szemedbe hazudnak most is.
19# tudod értelmes emberek számára nem csak Gyurcsány meg Orbán létezik.
2/3-os többséggel a nép nyakán élősködni ciklusok óta semmiképp sem egészséges. Nem mindenki akar Fehéroroszország szintjén megrekedni.
A változás és a Fidesz ellenzékbe kerülése semmiképp sem tenne rosszat az országnak. Milyen dolog az, hogy a miniszterelnök évek óta csak a saját sajtója előtt nyilatkozik és egy szaros miniszterelnöki vitára nem megy el?
Igenis ne legyen elég Gyurcsányozással meg az ellenzék lejáratásával nyerni. Hetek óta erről szól minden, hogy az ellenzék mit csinálna a rezsi árakkal. Ahhoz is lusták, hogy igerjenek valamit, ami miatt szavazzunk rájuk. Ez részemről kevés, hogy a másik oldalt sarazom és ezért szavazz rám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!