Ez a Δ mutánshullám az utolsó?
2030-ig akarják bevezetni az új világrendet. Transzhumanizmus, 6G, robotizáció.
Ezek az oltások csak felvezetők a valódi oltásokra, ami kötelező lesz. Ez egy önmagát felépítő nanobotos (nem robot!) és még beszéltek mix and match-ről, ami lényegében megvalósult bár nem egy "külön" oltásban, hanem úgy, hogy összevissza keverték az oltást, két kínaira kéjzert, két kájzerre modernát...
Ez ami van 2023 vége után kerül ki a kísérleti engedély alól, amikor elvileg a gyártónak, ha szó szoros értelmében következő (nem mint most zsarolással,klnyszerítéssel,megfélemlítéssel,ellehetetlenítéssel) tehát akkor már elvileg a gyártónak felelőséget kell vállania érte, ha kötelező.
A kovidhiszti nem állhat le, hiszen akkor az oltás kisérletek sem állhatnak le.
2024-25.
2030-ig észe sem veszik, de folyamatosan csökken majd az élők száma. Finoman, lassan.
Gyengéknek. Betegeknek. Esélyünk sincs a túlélésre. A covidra hivatkozva hullanak az emberek, mindent rálehet fogni. Ellátás nehézkes, ha nem vagy oltott. Sarokbaszorítanak, ha nem oltasz. Így nagyon megkönnyítik az értelmetlen halált, aki nincs oltva nem műtik meg. És természetesen ezt a halált is covidra fogják majd. Például vakbeled van, és nem vagy oltott. Ráfogják hogy covidba hunytál el. Az igazat nem mondhatják, vakbél. Ráadásul így több szám kerül a C+ elhunytak dossziéba, amivel ellehet adni az újságokat.
Biztos nem "normális" az a 800 ezer orvos, aki elhagyta az egészségügyet, mert nem oltott.
Ez megint arra ment ki, hogy milliárdokat tettek zsebre, a gyógyszeripar jó pénzforrás. Lemérték azt, hogy az emberek sok helyen nem lázadnak fel a kormány ellen, ha a kormány kellően befélemlíti őket, ez egy jó visszajelzés volt. Ezzel elérik, hogy építik a totális megfigyelést, minden csak neten keresztül történik. Ez nem az egészségünkről szól.
Az elszomorító, hogy Magyarországon nagyon könnyen véghez vitték a dolgot, nem volt ellenállás, míg a nagyobb országokban keményen felléptek az intézkedések ellen:
Hollandia: https://www.youtube.com/watch?v=jgJg5r_4vSY&ab_channel=AFPNe..
Ausztrália: https://www.youtube.com/watch?v=EKYnhJewOqw&ab_channel=9News..
Francia: https://www.youtube.com/watch?v=juvGq6M8ZYg&ab_channel=NBCNews
Új-Zéland: https://www.youtube.com/watch?v=oh2h1-MKScw&ab_channel=Stuff
Ausztria: https://www.youtube.com/watch?v=KifHYc2tm3o&ab_channel=DWNews
Anglia: https://www.youtube.com/watch?v=Au38RVfozi0&ab_channel=VOANews
New York: https://www.youtube.com/watch?v=SZlB7g-xDGk&ab_channel=Globa..
November 20-án lesz tüntetés az Alkotmánybíróság előtt Budapesten. Én ott leszek.
18-as Nehogy rászokj!Én tudom miről beszélek,én is voltam rászokva erre-arra
Rivotril,Xanax és a Frontin-t is ismerem és altatókat is használtam pfff
Nagyon durva a leszokás ezekről
Szédülsz,izzadsz,nem találod a helyed
Viszont ugyanez van ha sokáig használja valaki ezeket a szereket és nem kellemes hidd el nekem
Az volt az egyetlen szerencsém hogy elkezdtünk meddőségi kivizsgálásokra járni és ott írtak fel nekem progeszteront amitől minden este elájultam és így nem hiányzott annyira sem az altató sem a nyugtató ugyanis a vége felé már kombinálva nyomtam tehát 1 szem altató 1-2 szem nyugtatóval mert már önmagában nem hatott az altató sem pedig a nyugtató este
Ha nem tudsz aludni akkor vegyél Bio Melatonint és ennyi
Nem azonnal fog hatni de ha szerencséd van akkor fog hatni
Macskagyökér meg ilyenek nekem semmit sem használt
Próbáltam én már a progeszteron kezelések előtt is leszokni csak mikor nem vettem be az adagot akkor nagyon rosszul éreztem magam oly annyira hogy nem tudtam elindulni otthonról a dolgomra de mikor bevettem akkor jobb lett
De mindig több kellett és már rám szólt az orvosom is hogy fejezzem be vagy baj lesz belőle és meg is történt tulajdonképpen mert kötöttem ki sbo-n is mert annyira szédültem és nem éreztem jól magam
Ott nem tudták mi a baj,nem jöttek rá hogy esetleg az altató csinálja mondjuk ezeket a tüneteket
Mindegy lényeg a lényeg hogy ha feszült vagy akkor inkább sportolj és ha nem tudsz aludni akkor vegyél Bio Melatonint az jó lesz
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!