MZP egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és legfisebb nyilatkozatai csak tovább növelték a zűrzavart. Vajon lecserélik a választásokig?
"A kutatócég november elején készített legújabb felmérése szerint a Fidesz–KDNP támogatottsága 56 százalékon áll, ami jobb, mint az előválasztás elején mért eredménye. Az ellenzéki összefogás ugyanakkor gyengül szeptemberhez képest, becsült támogatottságuk jelenleg 42 százalékos."










Kell hozzá egy kis idő, de szerintem igen.
Karácsonyba is nagyon sok pénzt és időt fektettek, és hiába lett ő a második, majdnem kétszer annyi szavazattal, mint MZP az előválasztáson, simán eldobták, mert látták hogy már túlságosan lejáratta saját magát.
MZP most teszi meg azokat a nyilatkozatait amikkel a bizonytalan szavazókat elriasztja, és még mellé olyanokat is beszél vagy ír magáról, amivel az összefogáson belül is elmarja magától a szavazókat.
Kell még ehhez pár hét, de nagy az esélye hogy januárban már nem ő lesz az ügyeletes megváltó aki majd győzelemre viszi az ellenzékieket.
A másik forgatókönyv, ha a háttérben állók úgy látják, hogy az ellenzéki összefogásnak semmi esélye áprilisban győzni. Akkor megtartják MZP-t a kampány arcának, vigye el ő a balhét és majd lehet rá mutogatni, hogy látjátok, miatta vesztettünk, mert egyik pártnak se volt a tagja stb.










#1 "Fidesz kutatócég ahol a fidesz 56%on áll... "
nem olvastad el rendesen. A korábban is általuk nézett csoporton belül az eredményük a korábbi 53-54%-ról emelkedett egy kicsit és nem most lett hirtelen 56%. nem írják a cikkben hogy ez milyen csoport, a teljes népesség, a biztos pártválasztók vagy egy más csoport amit vizsgáltak, a lényeg a kismértékű erősödés az ellenzéki közös lista támogatottságának kismértékű gyengülésével egyszerre (45-44-ről 43-42%-ra). Ezek még általában mérési határon belül levő változások, a tendencia az ami számít, az erősödés meg a csökkenés és nem a konkrét értékek.





Ja, mert a Nézőpont megbízható.
2019.10.07.
"A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint a biztosan választók 53 százaléka Tarlós Istvánra, 40 százaléka Karácsony Gergelyre, s immár 7 százaléka Puzsér Róbertre szavazna"
"Az összes budapesti 49 százaléka Tarlóssal, 29 százaléka Karácsonnyal és 7 százaléka Puzsérral szimpatizál"















Szerintem a balliberális oldalon ( beleértve Màrkit is) nincs valós alternatíva a Fidesszel és Orbán Viktorral szemben.
Ez nem feltétlenül csak a Fidesz dícsérete, sokkal inkább az ellenzék kritikája.
Ennek megfelelően én biztosan a Fideszre szavazok!
Remélem ezt a mostani ellenzéket a hatalom közelébe nem engedi majd a társadalom jövőre!





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!