Miért mondja a fidesz propaganda, hogy az ellenzék támogatja az illegális bevándorlást?
"szigorúan fel kell lépni az illegális migráció és az emberkereskedelem ellen."
"Ki veszi komolyan a politikusokat?
Miért olyan nagy baj az, ha valakinek több mint húsz év alatt megváltozik a véleménye valamiről?
"Nem te fogod megmondani, hogy jobboldali vagyok-e :) Egyébként meg kíváncsiságból épp a napokban töltöttem ki két olyan tesztet, ami megállapítja, hogy hova tartozom."
:)))))) Ha neked teszteket kell kitöltened ahhoz, hogy meg tudd magadról állapítani... :))))))
#33 "de akkor a kormány miért jön mindig azzal, hogy az ellenzék már leszerepelt és most is ugyanolyan lenne, mint ezelőtt 15 évvel? "
Mert az ellenzék bizony most is pontosan olyan. Ugyanazok ugyanazt mondják és ugyanazt csinálják - meg ugyanúgy hazudnak reggel, éjjel meg este.
"Ha OV változhat, akkor az ellenzék is. Pláne, hogy már nagyrészt nem is ugyanazok a tagjai."
Csakhogy nem változtak és bizony attól, hogy most dk-nak nevezik a pártjukat még ugyanazok vannak benne mint korábban az mszp-ben, és nem szdsz a párt neve, attól még a momentum mögött is ugyanazok állnak.
"Az pedig egész egyszerűen nem igaz, hogy a Momentum mögött ugyanazok állnak."
De, ugyanazt a dumát fújják.
#37: Ez sem teljesen igaz, bár tény, hogy vannak hasonlóságok. Ettől viszont még nem lesznek ugyanazok mögöttük.
Miért nem lehet azt elfogadni, hogy nem mindenki ugyanúgy gondolkodik? Lehet, hogy ami neked jó, az másnak nem és fordítva.
#38 "Miért nem lehet azt elfogadni, hogy nem mindenki ugyanúgy gondolkodik? "
Ezt TI csináljátok.
Ha elfogadnátok hogy nem gondolkodik mindenki ugyanúgy akkor nem is állnátok össze ebben az ellenzéki összefogásban.
TI álltok össze és ez csakis úgy lehet ha azt hiszitek hogy benne mindenki ugyanúgy gondolkodik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!