Nincs politikai akarat arra, hogy az értelmiséget itthon tartsák ?
Van. Azért kaptàk az orvosok ezt a giga béremelést.
Szegeden is van valami világhírű lézerközpont, stb.
De az USA-val nehéz versenyezni.
"Braun drane" - agyelszívás.
Ebből élnek 60-70 éve.
A német ( sőt náci) Braun rakéta mérnökkel kezdték.
Az értelmiség nagyrésze LMBT-barát, ateista, és semmi baja a fűvel és az LSD-vel.
Amíg a kormány identitása abból áll, hogy homofób, vallásos, és "drog rósz, értem" addig csak menekülni fognak.
A kormány, és a kormánypropaganda a tájékozatlan, tanulatlan emberekre lő, mert aki nem ilyen, az látja, hogy a rablás, mutyi, hazaárulása a kormánynak hova vezet hosszútávon.
Tehát őket nem tudja megfogni a kormánypropaganda.
Politikai, társadalmi akarat lenne szerintem, de az még kevés.
Akkor maradnának jóval többen, ha a magyar egyetemek, magyar vállalkozások innovációs szintje, magyar fizetések olyan színvonalon lennének, mint a nyugati egyetemek, cégek, nyugati országok.
Ha hiányzik a versenyképesség, akkor csak mesterségesen lehet itt tartani a tudósokat, mint például egykor a Szovjetunióban (utazás korlátozása, állami szigor) vagy abban lehet bízni, hogy ideológiai, nacionalista, patriotista okok miatt a hazájukat fogják szolgálni, nem idegeneket (pl. Kína is próbálja megtartani a tudósait a hátrányok, lemaradás ellenére).
Ez valszeg 0%-os lesz, de mindegy, belefér. :D
Szerintem ennek nem politikai okai vannak. :)
Ha megnézed a technika/tudomány történelmet akkor azt azért látni az elmúlt mondjuk 500 évből, hogy mindig ott ugrott meg a fejlődés ahol erősebb volt a gazdaság, volt ami húzza az ipart és az ipar fejlődése magával vonzzaa részproblémák kutatási és megoldási kényszerét amivel hatékonyabbá tehető az ipar és ez egy szint felett valamennyire öngerjesztő folyamat lesz.
Nézd meg pl mittudomén Angliát az ipari forradalomban: nagy igény a termékekre> termelés felfuttatása > gépesítéssel kiváltják az élőerőt és növelik a hatékonyságot > megnő a produktivitás> a több termékhez nagyobb szállítási kapacitás szükséges > csatornák,gőzhajózás fejlesztése > kompakt gőzgépek megjelenése > vasút és gőzvontatás > magas fémigény, mettalurgia fejlődése > és így tovább...
Volt egy fajta folyamatos fejlődés ami újabb és újabb problémákat vetett fel amik megoldásával hatékonyabb lett ipar és ebből nőtte ki magát a kutatás-fejlesztés(K+F).
Egy rakás ugyanilyen folyamat ment végbe az 1900-as évek elején az akkori németeknél és franciáknál valamint az amerikaiaknál. Ott ahol kialakul egy egész jó gazdaság, nagy fizetőképes kereslettel ott a gazdasági szereplők a termelői oldalon reagálnak ezekre és fejlesztésbe fognak, hogy a piaci igényeket jobban ki tudják szolgálni és ezek egy egész sor kutatást húznak magukkal.
Ma mondhatni az USA a legnagyobb kutatás-fejlesztési nagyhatalom,de ez azért lehetséges mert ott van egy akkora ipar ami igényli ezeket. Hadiipar,számítástechnika,polgári és katonai replés, űrkutatás, hajózás, távközlés, médiaipar!, egészségügy stb ez mind mind igényli a folyamatos fejlesztést meg így lesznek a későbbi termékeik piacképesek meg ez alapvetően szükséges ahhoz, hogy a későbbi termékeik megvalósuljanak.
Ha megnézzük pl a német autóipart akkor annak az egész világ tiszteleghet, mert olyan mennyíségű fejlesztést és innovációt hoztak a közúti közlekedésbe az elmúlt 30 évben, mint még senki más. És mi ennek az oka? Csak az, hogy gakorlatilag övék a világ autógyártásának egy nagyon nagyon jelentős része.
Ezekkel szemben mit gyárt a magyar ipar? Mi az amiben a magyar ipar világszinvonalaon is a piacvezetők között van és igény valamint forrás áll rendelkezésre a fejlesztéshez? Nekem hirtelen semmi nem ugrik be.
És ez az ami nem a politika hibája. Nem Kim-Dzsongun vagy Putyin mondja meg, mit fognak vásárolni az emberek 2023-ban és nem is Joe Biden.
A politikának csak annyi felelőssége van ( és ez felróható Magyarországon ) hogy megteremtse azt a gazdasági környezetet, ami kedvez a kis és középvállalkozásoknak amik majd húzzák a gazdaságot és ha összejön egy olyan gazdaság amiben kialakul a fejlesztési kényszer akkor nálunk is lesz fejlett K+F.
Van egy másik dolog, ami miatt itthon kevés a kutatási lehetőség: ez pedig a tudomány jelenlegi fejlettsége. Minél fejlettebb a tudomány és az ipar, a részproblémák megoldásához is egyre drágább eszközökre és megoldásokra van szükség. Amíg 140 éve néhány dróttal meg pár (mai szemmel nézve) kacattal forradalmasítani tudtak az elektromos energia felhasználását, addig ma a mikroelektronikában egy fejlesztő környezet/labor kialakítása súlyos tízmilliárdokba is kerülhet. Ha megnézed az atomfizikai kutatások költségeit pl a Cernben vagy a Lawrence Livermoreban, ott már kisebb országok GDP-jét tapsolják el évente..
Ebből kifolyólag nálunk jelentős kutatások csak ott folynak, ahol rengeteg pénz van: a néhány gyógyszergyárban és a Molnál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!