Jól gondolom, hogy a kb. 40-es években született generáció a legszerencsésebb magyar generáció?

A világháborúra nagyon haloványan emlékeznek, már ha emlékeznek, Rákosi alatt pedig gyerekek voltak. A Kádár-korszakban voltak felnőttek, amikor hitelekből biztosított volt számukra a jólét. Amelyik család Horthy alatt éhezett, azt kivakarták a kakiból. Nekik mindössze annyit kellett tenniük, hogy politikai kérdésekben befogják a pofájukat, cserébe egy átlagos munkahelyeken lapáttámasztást, kávézgatást, cigiszünetek élvezetét és a munkahelyi tárgyak hazalopkodását műveljék. Ezért automatikusan járt egy hitelekből fenntartott élhető élet, egy egzisztencia. (Basszuskulcs, még az akkor készült filmek és zenék is jobbak voltak, mint a maiak!)

Aztán szépen nyugdíjba vonultak ötven valahány évesen, a rendszerváltás utáni politika pedig szent tehénként kezeli őket, mert sokan vannak és szeretnek szavazni. Az ingyenes tömegközlekedéstől a választások előtti osztozkodásban részesüléstől a 13. havi nyugdíjig minden populista baromság jár nekik. (Mindkét oldal így gondolkodik, nem akarok ebből pártpolitikai kérdést csinálni.)

Ezzel szemben talán nem kell bemutatnom, hogy egy átlagos pályakezdő fiatal a sz@ros 150-300 közötti fizujával (és a 300 az nagyon nagyvonalú felső korlátja az átlagosnak!) egy élelmiszervásárlástól rosszul van, saját ingatlan öröklés nélkül az életben esélytelen, és még családot is szeretnénk vállalni. Nem azt mondom, hogy egyik-másik kormánynak nem volt több-kevesebb pozitív, fiatalokat segítő intézkedése, de összességében én mégis így látom a helyzetet. Nektek mi a véleményetek?