Azért kell a Fideszre szavazni, hogy rendbe tudják tenni a Gyurcsány korszak alatt tönkretett országot?
Azért az kemény, hogy 11 év távlatából is Gyurcsányra mutogattok.
Én inkább azon gondolkodnék, hogy amit a Fidesz tönkretett, azt ki fogja helyretenni!
ma 12:44
Mi lett szerinted az utóbbi években tönkretéve? Mert ha vennéd mondjuk a fáradtságot, hogy megnézd mennyit költöttünk a kétezres évek közepén egy gyerekre vetítve oktatásra vagy egy emberre nézve egészségügyre inflációval korrigálva akkor azt látnád, hogy semmivel se költöttünk régen többet, ha akkoriban annyi elég volt akkor most is elég kéne legyen.
Egy kis érdekesség ha 2002-2010 között a többi V4-es ország átlagán tudott volna nőni a gazdaságunk akkor 2010-ben az egy főre eső GDP 2085,16 euróval lett volna több. (V3-ban 39%-kal nőtt a GDP/fő, nálunk 15%-kal)
Akkoriban a GDP arányos adóterhelés 39-38% körüli volt, most ez 37% és ha csak ezzel a 37%-kal számolunk akkor minden egyes évben egy ember után a magyar állam 771 eurótól esett el, 9,7 millióval ha ezt felszorzod máris kijön hogy kb. 7,5 milliárd euró hiányzott minden egyes évben a költségvetésből, hála az MSZP-SZDSZ kormányoknak. (ez a 2010-es euró árfolyam mellett is 2 000 milliárd forint mínusz volt, ami hiányzott költségvetésből) (ha csak a második legrosszabb csehek szintjét hozzuk akkor "csak" 1000 milliárddal lennénk beljebb évente )
#7
Tök jó, hogy ezt így összeszedted, de a kérdés még mindig nem az, hogy Gyurcsányék mit csináltak rosszul (bár én azt gondolom, nekik sem szabadna megúszni a felelősségrevonást), hanem az, hogy
- miért mutogattok még mindig hátrafelé?
- miért nem számoltatta el a Fidesz Gyurcsányt, ha annyira rossz volt?
Egyébként NINCS értelme így összehasonlítani adatsorokat, és szerintem ezt te is jól tudod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!