Igaz Dömötör Csaba megállapítása? Teljesen mind1 ki lenne a miniszterelnök, mert a DK adná a legnagyobb frakciót. Szóval ha Fletónak nem tetszene valami bárkit kicsinálna.
#9. Így igaz.
"Most diktatúra van, de majd ha a választásokon hatalomra kerülünk, akkor börtönbe záratjuk a politikai ellenfeleinket és akkor majd nem lesz diktatúra."...ellenzéki logika.
#9
Mondjuk pont hazugság. Pont, hogy az ellenzék egy része vizsgálódik ellenzéki ügyekben is, mivel a fidesszel kollaborálnak.
Tessék példa, és akkor még csak nem is Hadházy-t vettem elő:
Az egész olyan, mint amikor a gyerekek bunkeresdit játszanak és valaki kinevezi magát vezérré. 10 percig tart, majd lázadoznak és új vezért választanak, aztán megint újat és így tovább. Közben jönnek a nagyobb gyerekek és lerombolják az egészet.
Nyitóra reagálok.
Igen, pont ezért jobb helyeken nem is kérdés, hogy a legnagyobb párt jelöl miniszterelnököt. Ami ugye jelen esetben Dobrev Klárát jelentené.
Dömötör honnan tudja, hogy a DK fogja a legnagyobb frakciót adni? Le van zsírozva már előre a választás?
Az előválasztáson mindössze annyi történt, hogy a legtöbb körzetben a DK indíthat ellenfelet a Fidesszel szemben. Hogy EBBŐL hány induló nyeri is meg a körzetet, az egy teljesen másik kérdés.
Szóval Dömötör vagy hülye (nyilván nem) vagy csak hergel (nyilván igen).
15-ös, Dömötör nyilván úgy értette, hogy a DK a jelenlegi ellenzéki pártok közül adná a legnagyobb frakciót.
Mivel a másik oldalt a Fidesz és a mérhetetlenül alacsony támogatottságú KDNP jelenti, még az is lehetséges, hogy az Ellenzéki Összefogás többséget szerez (kormányra kerül), mégis továbbra is a Fidesznek lesz a legnagyobb frakciója.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!