A kommunizmus valójában jobban illik a magyar mentalitáshoz, mint a kapitalizmus?

A mélyszegénységnek is ára van, ,,társadalmi ára'', és bár csak közvetve és csak hosszútávon, de igenis érinti az adófizetőt --- sajnos épp ezen múlott a magyar rendszerváltás legnagyobb hazugsága.

Ott, ahol generációkon átadódó mélyszgénység van jelen, ott az iskola, az egészségügy, a rendőrség is csak a labdát tologatják egymás között, a már lesüllyedt családokból pedig egy szinten túl már nem lehet több errőforrást kisajtolni. Emiatt aztán a társadalom teljes alrendszerei lerohadnak, az eredmény pedig egy olyanfajta szétszakadt társadalom és politikai labilitás (vagy pedig state capture), ami végső soron a tőkés fejlődést is hátráltatja már. Paradox móson a kapitalizmushoz, hogy működni tudjon, kell egy bizonyos kommunizmus is.

Például:

Nem biztos, hogy az az optimális statégia, ha a gettó népe elmegy dolgozni a szalag mellé. Igazából olyan nagy értéket ott nem fog előállítani, sőt, van egy másik színtér is, ahol a közösség szempontjából sokkal nagyobb hasznot tudna hajtani. Nevezetesen a saját gyerekeinek a megóvása attól, hogy ugyanúgy képzetlenül nőjjön fel, mint a szülei. Az este a gyárból hazakerülő és fáradtan az ágyba rogyó cigány anyuka/apuka akkor inkább már maradjon otthon és ügyeljen arra, hogy a gyereke stabil érzelmi háttérrel járja végig az iskolát és az otthoni értelmi-érzelmi felkészülést. Csak persze ehhez az állam egyelőre nem hajlandó megfelelő programot és erőforrásokat nyújtani, így aztán marad a jelenlegi csapdahelyzet.

Igazából ez egy klasszikus körbetartozási csapdahelyzet. Megfelelő családgondozó szakemberi segítő hálózat nélkül a segélyezés nem elég önmagában ahhoz, hogy megtörjön a generációkon átívelő szegénység bűvös köre. Ezért aztán jelenleg sem segélyt, sem megfelelő intézményrendszert nem adunk a gettó népének. Ettől a gettó népének egy része elmegy szalag mellé robotolni, más része meg végleg leszakad. A Végeredmény mindenesetre mindkét esetben ugyanaz lesz: az ottani rétegnek, a szülőknek nem lesz elég ideje a gyerekének a fejlődését legalább érzelmileg támogatni - vagy azért, mert érzelmileg maga is labilissá válik, vagy azért, mert a szalag mellett képtelen lesz egyáltalán otthon lenni eleget a családjával. A végeredmény: egy generáció alatt teljes mélyszegény réteg újratermeli saját magát.

Mindehhez begyük hozzá a lakhatási válságot, a zsúfolt családokat, az ezáltal szinte kiirthatatlan családonbelüli-erőszakot.

A kommunizmusnak abban volt némi részigazsága, hogy bizonyos összátrrsadalmi ,,beruházásokat'' igenis érdemes meghozni, ha meg akarunk szabadulni a mélyszegénységtől (panelprogram, az albérletárak lezúzása, a mai, a társadai valóságtól fényévekkel elszakadt ,,ingatlanpiac'' és ,,albérletpiac'' lényegében kommunista szétzúzása, emellett még erős családgondozó hálózat, nagyon erős és differenciált, kifinomult gyerekvédelem, a családon belüli erőszak hatékony felszámolása anyagi eszközökkel is - tartalék lakások rendelekezére állása).

Egyszóval abban, hogy a mélyszegénységből való kikerülés immár nem magánügy, hanem össztársadalmi érdek is. Ennyire szétszakadt társadalommal nem lehet továbblépni (paradox módon még kapitalizmust sem lehet építeni).