Olvasom a kommenteket és úgy látom, hogy becsődölni látszik az előválasztás? 😂
Márki-Zay Péter visszalépne, de feltételeket szab. Egyesek szerint tilos visszalépnie, hiszen majd a szavazók döntenek. Mások szerint KariGerinek kéne visszalépni. Sokan azért dühöngenek, hogy miért mer feltételeket szabni...
A Dobrev győzelem miatt a Fideszeseket kezdték okolni.
Kezd összedőlni az összefogásos kártyavár?
Ti nem tudom milyen mozit néztek, egyes fideszesek már a Jobbik megsemmisüléséről beszélnek, amit nem tudom miből szürtek le, mert annyira "megsemmisültek", hogy a DK után a masodik legtöbb körzetet vitték el a jelöltek, és ez már így el is dőlt, hogy hol ki indul. Az eddigiek szerint is (még tart a körzetek számolása) 28 körzetet a DK-s és 22-t Jobbikos jelölt vitt el. Hú, de megsemmisültek.
Arra számoltak a nagy fideszes megmondók, hogy majd letarol mindent a DK, ehhez képest az összes körzetnek a felét se viszik el. Az meg, hogy Jakab 4. lett? Ez van, annyira ő sem szomorkodik, szerintem érezte ő is, hogy nem neki áll a zászló, mégha nem is mutatta, de neki is helye lesz az új kormányban kormányváltás esetén.
Így pedig, hogy az egyéni körzetekben a DK nem tarolt le mindent, teljesen mindegy ki lesz az ellenzéki miniszterelnök-jelölt abból a szempontból, hogy nem fogja tudni Gyurcsány uralni az egészet, hiába erősködnek a megmondóemberek. Egyszerűen nem foglal el annyi helyet a DK, hogy kizàrólag ők diktáljanak, akár Dobrev, akár Karácsony a befutó a végén. Persze az ellenzéki szavazatok maximalizálása végett nyilván MZP lenne a legjobb opció, de egyáltalán nem kudarc ez az előválasztás, csak a propagandisták szerint nyilván az, és bármi más is történt volna, az lenne szerintük.
Márki-Zay Péter feltételeket szab, közben nem érti miért neki kellene visszalépnie, hisz ha a Momentumosok és Jobbikosok rá szavaztak volna, erősebb lenne, mint Karácsony.
"A MÁSODIK KÖRBEN MAGÁHOZ SZÁMOLJA JAKAB PÉTER SZAVAZATAIT ÉS A MOMENTUM-SZAVAZATOKAT, AMIVEL MÁR ELŐZHETI KARÁCSONYT."
És mindeközben elmondta, hogy milyen feltételekkel lépne vissza Karácsony javára, de mindeközben úgy látja, hogy Karácsonynak kellene visszalépnie az ő javára.
Kis zavart érzek az erőben xd.
De azért Jakab dumája is jó volt, aki elmondta, hogy ő nem veszített, hanem nagy áldozatot hozott az ellenzékért, mert ő falvakon kampányolt, hogy az ottaniakat is megszólítsa valaki s ezért veszített, mert vállalta ezt a szerepet xd.
FeGyőr győzelemként tekint az előválasztésra, úgy, hogy 3.5%-ot ért el az ELLENZÉKEN BELÜL, tehát itt még Fidesz sem volt, ami kb. felezné ezt a 3.5%-ot is.
S akkor az ellenzékiek vannak megsértődve, ha valaki bohóckodásnak nevezi ezt.
"A legjobbat akartuk, a szokásosra sikered."
(Viktor Csernomirgyin)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!