Augusztus 20-án a félművelt kivagyiság ünnepét láthattuk?
"Idén a Fidesz az államot, mint misztikus képződményt próbálta bemutatni. Kéri szerint egyfajta spirituális töltetet az államnak, mintegy felettünk álló testetlen hatalomnak. Hozzátette, ez inkább Mezopotámiára és Egyiptomra volt jellemző, pedig ez egykor az alkotmányosság és a köztársaság ünnepe volt, magyarán mindenkié. Egyiptommal és Mezopotámiával ellentétben azonban az újgazdag, félművelt kivagyiság ünnepének lehettünk tanúi augusztus 20-án. Mindezt a kereszténységet is felülíró államimádat jegyében.
Formailag ízléstelen, nem kiforrott, a korábban említett félműveltek kivagyisága tükröződik benne."
Egyetértesz vele?
Kicsit unalmas már ez a téma. Én pl. ki sem mentem erre. Jó giccses volt, tv-ben fogtam a fejem, hogy atyaég, aztán ennyi. Túl kell rajta lendülni. Egyébként kb. bármelyik hasonló állami ünnepen lehet kivetnivalót találni. Oké, ez a felvonulásos dolog tényleg sok volt, de ha még rágódunk rajta, azzal semmivel nem lesz jobb.
"pedig ez egykor az alkotmányosság és a köztársaság ünnepe volt"
Nem kéne idealizálni. A szocializmus "dicső" évtizedeiben volt augusztus 20. a "köztársaság" és az "alkotmányosság" ünnepe, tehát kb. 40 évig. Előtte több száz évig nem az volt és most sem kell annak lennie. Azzal egyetértek, hogy ízléstelen volt és félművelt. Mint a fidesz.
"Lásd a parlament épülete, és a többi megalomán"
Mikor a parlament megépült, akkor nem ekkora volt az ország és a politikai súlyunk sem volt összehasonlítható a maival...
#12 nem nem az mondja. Hanem az mondja aki tudja hogy miket akarna majd majmolni a kisebbségi komplexusos erőlködve nagynak látszani akaró magyar paraszt :)
De de érezni az izzadtságszagot a parlamenten, a bazilikán, és a többi, majdnem a bánffyhunyadi cigánypalotákhoz, busz méretű SUV-okhoz hasonlítható proliságon, amivel a jelentéktelen pontszemek hatalmasnak akarnak látszani.
Az "Őskomfort Ünnepéje"! :D
Teljesen értelmetlen, drága, környezetszennyező, számos ember és állat nyugalmát zavaró rongyrázás volt az egész.
Majmok bolygója 3.25, - magyar kiadás
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!