Mi alapján fogják a közös listán a sorrendet meghatározni az ellenzéki pártok?
Akiknek nagyobb a támogatottsága, azoknak több hely jut majd a lista elején?
Fekete-Győr András előrébb lesz, mint egy olyan képviselő, aki jelenleg is a parlamentben van?
KairGeri lesz a minielnök jelölt, a listán meg majd sorakoznak egymás után a DK-s nevek. 😊
FeGyőrt valahova előre beteszik, hogy ott ugathasson a parlamentben Jakab mellett. 😂
Ugyan azt a három szót fogjuk hallani tőlük állandóan,mint ami a kocsmai verekedéseket megelőzi./régi,de ma is igaz/
"mivan,mivan,mivan"
Mondjuk úgy, hogy a de facto rangsor szerint. De itt egy érdekesség: a választási lista első 5 helyén szereplő emberek nevei ott lesznek a szavazólapon is.
Vagyis legyen az ember jobbikos, momentumos, vagy lmp-s. A feladat akkor is az lesz, hogy gyurcsány ferenc neve fölé kell majd tennie az ikszet.
Az egész csak cirkusz, hogy fenntartsák az egyes pártok szimpatizánsainak a figyelmét. Megy az egymás tiprása a listás helyekért.
A vezető posztok már telítve.
Gyurcsány-Dobrev már mindent eldöntöttek.
Az összes baloldali párt szavazata a DK-nak megy.
Ha nyernének - nem fognak-, akkor módszeresen kitakarítaná
a paktum alapján posztot kapott alakokat és a sajátjait rakná a helyükbe.
Ez a nyilasbolsevikoknál alap.
1945 után az első választáskor a koalíciós kormányt kellett alakítani: kommunista párt, szoc.dem., független kisgazdák.
Rákosi leszalámizta őket: a vezetőiket letartóztatták, vagy kitelepítették, vagy agyonverték, vagy börtönbe vetették, vagy felakasztották...
Ma már nem így megy.b Úgy bedarálja az egész ellenzéket, hogy csak úgy ropog.
A sok szerencsétlen meg erre az alkoholista pojácára fog szavazni akkor is, ha a momentumosra, mszp-sre, lmp-sre, stb. adja a voksát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!