Ez a Orbánfóbia nem unalmas és beteges?
Nem egy emberrel beszéltem aki például az önkormányzati választásokon azért szavazott az összefosásra mert nem szeretné ha Orbán lenne a miniszterelnök de a Fideszes polgármesterel és az eredményekkel semmi baja nem volt az új polgármestert meg ki nem állhatja.
Nem mehetek el úgy a barátaimmal hogy ne lenne legalább egy valaki aki a folyamatos Orbánozással és rinyálásal fárasztana de a közösségi média sem nyújt menedéket ez ellen de még a mindig kormánykritikus baloldali humor sem. Megszokhattam volna már mert gengszterváltás óta divat fikázni az országot mert akkor alakult ki ez a szubkultúra csakhogy ez az ország már nem az az ország. Persze tudom az örökös panaszkodók szerint nyugati kánaánhoz képest ez csak egy piszkos kis korrupt putri. Hogy ez mennyire nem igaz és mennyit lépett előre az ország felesleges is mondanom mert az lesz rá a válasz hogy ez mind kevés és különben is ott a korrupció Mészáros ellopott mindent. Bizonyítani nem tudja senki csak szajkózzák az évek óta állandó mantrát amit nagy buzgón az ember arcába hánynak és csak akasztanának. Az ilyeneknek mindegy hogy ki csak váltsa le Orbánt, nem is törődnek azzal hogy a másik oldalon a teljes csőd áll. Bedőlnek a manipulációnak hogy majd nem kell dolgozni de lesz ingyen pénz és majd elszámoltatatnak mindenkit aki nekik nem kedves jó kommunista módra. Ha kell törvényt változtatnak hogy sikerüljön.
" ott a korrupció Mészáros ellopott mindent. Bizonyítani nem tudja senki "
Nyilván csak a véletlen műve, hogy Lölö az ország leggazdagabb embere lett, és a fidesz vezetés + Orbán családtagjai millárdosok lettek ezalatt.
#8
Amúgy ez egy jó leírás a fideszesekről.
#8
De ugye az meg van, hogy meleg volt...Így is hivatkozol rá, vagy megy a lecsóba Szájer mellé?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!