Felesleges volt a kormány keleti vakcina beszerzése?
De ha neked nemjó a propeller itt az MTI cikke.
Szijjártó Péter: Magyarország vakcinát ad Bosznia-Hercegovinának és Montenegrónak
2021. június 28. - 16:33
Magyarország 200-200 ezer koronavírus elleni vakcinát ad Montenegrónak és Bosznia-Hercegovinának, hogy nagyobb legyen a védettség a két országban -közölte a külgazdasági és külügyminiszter a V4-csoport lengyelországi találkozóján, amelyen részt vettek a nyugat-balkáni országok diplomáciai vezetői is.
Szijjártó Péter a nyugat-lengyelországi Rogalin kastélyban az MTI-nek azt mondta: "minél védettebbek a szomszédok, annál biztonságosabb helyzetbe kerül Magyarország is egészségügyi szempontból".
A kínai vakcinákat júliusban szállítják a két országnak - közölte a politikus, aláhúzva: a Sinopharm oltóanyagát mindkét nyugat-balkáni országban jóváhagyták, Magyarországon pedig bebizonyosodott a vakcina eredményessége, és a kínai gyártó és kormány is engedélyezte az átadást.
"Magyarországon mindent megtettünk annak érdekében, hogy a leggyorsabban tudjuk szavatolni a magyar emberek egészségügyi biztonságát" - hangsúlyozta Szijjártó, utalva arra, hogy a napokban öt és fél millió magyar lesz beoltva.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy a V4-ek és a Nyugat-Balkán országainak diplomatái minden évben találkoznak, mert a két térség egymásra van utalva.
Egymásra utaltság jellemzi az egészségi helyzet mellett a biztonságot, hiszen az illegális migrációs folyamatokat már a Nyugat-Balkánon, vagy még azelőtt meg kell állítani. Igaz ez gazdasági vonatkozásban is, hiszen az Európai Unió és a Nyugat-Balkán összes kereskedelmi forgalmának húsz százalékát Közép-Európa bonyolítja le - mondta a miniszter.
MTI
Honnan tudod, hogy a keleti vakcinák nélkül a középmezőny helyett nem-e a végén kullognánk?
Onnan hogy meg kell nézni az olyan országokat ahol hasonló a helyzet eü állapot de nem volt keleti vakcina és járvány szempontjából és meg kell nézni az ottani többlethalálozast és az ittenit és bizony nincs nagy különbség
#43
Ez nincs így, jelentős különbségek vannak. Nézzük meg a V4-eket és hozzánk hasonló kaliberű országok többlethalálozását 2021 első harmadában az utolsó covidmentes év (2019) első harmadához viszonyítva:
- Bulgária: +27%
- Csehország: +48%
- Horvátország: +9%
- Magyarország: +20%
- Lengyelország: +34%
- Románia: +17%
- Szlovákia: +55%
- Szerbia: +12%
Magyarországon és Szerbiában oltottak kínaival és haladt gyorsabban az oltakozás. Honnan tudod, hogy keleti vakcinák nelkül Magyarország 20%-a nem-e lett volna 25%, 35%, esetleg 50%?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!