Tisztelet a kivételeknek de miért alja nép a magyar?
Ahogy mondani szokták "kötetekre rúgna" a kérdésem alátámasztására szolgáló példák száma úgyhogy legyen elég egyetlen egy darab példa de az is röviden, csak címszavakban:
A rendszerváltás előtt a Magyar Népköztársaságban lakást, tanácsi lakást kaptak azok akik feltudtak mutatni olyan ún. partizánigazolványt amellyel igazolták, hogy valamely felmenőjük a Szovjetunió, a szövetségesek oldalán harcolt a második világháborúban.
Ez az eljárás nagyon is helyes volt, tiszteletet érdemlő.
Ugyanakkor ma akiknek a felmenői a nácik oldalán harcoltak már nem szégyellik magukat, nem lapítanak mint a rendszerváltás előtt tették és nem is kapnak lakást (még szép) de ha a Magyar köztársaságban "kijárják" a megfelelő hivatalok közötti útvesztőket esetenként kárpótlásban részesülnek de semmi esetre sem közmegvetésnek illetve közutálatnak mint tették volna azt a rendszerváltás előtt.
Hogyan tudott ez az ország így lesüllyedni morálisan, hogy az egykori gazemberek utódai ma úgy jönnek-mennek, járnak-kelnek mintha a felmenőik nem tettek volna semmit?!
A rendszerváltás előtt az antifasizmus dicséretes volt míg a fasizmus szégyenteljes de ma (ha az antifasizmus nem is lett szégyenteljes!) a fasizmus sem szégyenteljes legalábbis a hivatalokban.
Nagyon ébernek kell lenni mert a náci fenevad csak az alkalomra vár. Ez a kis írás semmi de az illetékesek figyelmét fel kell hívni arra a veszélyre, hogy a fasizmus ugyanúgy megbecsült akar lenni mint az antifasizmus. És ezt nem engedhetjük!
9:
Odaírtam, hogy tisztelet a kivételnek meg a hozzászóló összemossa a mondandómat sőt szándékosan elferdíti és aztán még ki is nevet. Tőlem...
Az ALJASÁG alatt azt értettem, hogy az ország (illetve az illetékesek) hogyan tudtak úgy lesüllyedni, hogy a rendszerváltás előtt lakást adtak az egykori partizánok leszármazottainak ma pedig az egykori náci-unoka megy kárpótlásért.
De ezt nem lehetett megérteni?
Nyolc osztályt sem elvégzettek járnak ide, vagy mi?!
Istenem, hogy a magadfajták miért nem húznak el valami vadliberális országba, hagyják el a magyar állampolgárságot és tűnnek el örökre Magyarországról...
Tipikus okoskodó liberális nyomorult vagy.
A stílus maga az ember...
Elnézve ezeket a "válaszokat" amelyek a konkrétan, egyenesen megfogalmazott kérdésre érkeztek mindennek nevezhetőek csak nem válaszoknak. Illetve dehogynem! Válaszok ám ezek a javából a fenti kérdésem legelső sorára...:
"Tisztelet a kivételeknek de miért alja nép a magyar?"
Hát ezért. Ilyen mocskos, alja válaszokat csak mocskos, alja emberek adhatnak. Nem is lenne szabad sem a kérdést sem a válaszokat törölni. A kérdést azért nem mert konkrétan, egyenesen, világosan megfogalmazott kérdés (a hozzáfűznivalóim pedig pláne azok!) míg a válaszok egyenesen gyönyörűek. Gyűlölködő, bunkó, alja emberek válaszai. Jó rájuk nézni mert a megerősítés mindig bizonyíték.
A stílus maga az ember...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!