Tisztelet a kivételeknek de miért alja nép a magyar?

Ahogy mondani szokták "kötetekre rúgna" a kérdésem alátámasztására szolgáló példák száma úgyhogy legyen elég egyetlen egy darab példa de az is röviden, csak címszavakban:

A rendszerváltás előtt a Magyar Népköztársaságban lakást, tanácsi lakást kaptak azok akik feltudtak mutatni olyan ún. partizánigazolványt amellyel igazolták, hogy valamely felmenőjük a Szovjetunió, a szövetségesek oldalán harcolt a második világháborúban.

Ez az eljárás nagyon is helyes volt, tiszteletet érdemlő.

Ugyanakkor ma akiknek a felmenői a nácik oldalán harcoltak már nem szégyellik magukat, nem lapítanak mint a rendszerváltás előtt tették és nem is kapnak lakást (még szép) de ha a Magyar köztársaságban "kijárják" a megfelelő hivatalok közötti útvesztőket esetenként kárpótlásban részesülnek de semmi esetre sem közmegvetésnek illetve közutálatnak mint tették volna azt a rendszerváltás előtt.

Hogyan tudott ez az ország így lesüllyedni morálisan, hogy az egykori gazemberek utódai ma úgy jönnek-mennek, járnak-kelnek mintha a felmenőik nem tettek volna semmit?!

A rendszerváltás előtt az antifasizmus dicséretes volt míg a fasizmus szégyenteljes de ma (ha az antifasizmus nem is lett szégyenteljes!) a fasizmus sem szégyenteljes legalábbis a hivatalokban.

Nagyon ébernek kell lenni mert a náci fenevad csak az alkalomra vár. Ez a kis írás semmi de az illetékesek figyelmét fel kell hívni arra a veszélyre, hogy a fasizmus ugyanúgy megbecsült akar lenni mint az antifasizmus. És ezt nem engedhetjük!