Minek vannak Magyarországon választások, ha úgy sem a nép dönt és az egész egy színjáték?
Magyarország nem szabad ország, hanem gyarmat. Ez annyira nyilvánvaló hogy elmondták, de ami még nagyobb meglepetés hogy maga a hatalom mondta el. A kormány kommunikációja szerint az ország idegen hatalom támadása alatt áll. Ezt azért tudják mivel 1. mára már nyilvánvaló 2. mert maguk is részesei.
Mikor Izraelben a jobboldali Likud párt volt hatalmon, akkor itt is jobboldali kormány lett, ha a baloldali Munkapárt, akkor itt is a baloldal nyert. 2002-es Medgyessy győzelem kivétel, amikor a hatalomba meglepetésszerűen bekerült Orbánt a Likud visszahívta az élvonalból. A Likud szakadása és a Kadima nevű középpárt győzelme lehetővé tette Gyurcsány számára 2006-ban az újrázást. Napjaink Magyarországának politikai életét alapvetően ez a zsidó belső ellentét határozza meg Soros a liberális oldalon, Netanjahu - mint Izrael jobboldali miniszterelnöke - a konzervatív oldalon (a médiából is ez látszik). 2010 körül a zsidó milliárdos Soros György, a maga liberális nyitott társadalmi elképzelésével szembement a konzervatív izraeli kormány érdekével, és ez látható megoszlást hozott a zsidó háttérhatalomban. Soros a szervezeteivel nemkívánatos személy lett Izraelben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!