Vannak arra felmérések, hogy egyes szektorokban milyen a pártok támogatottsága?
Kor és iskolai végzettség alapján szoktam ilyeneket látni.
De amúgy olyan sok értelme nem lenne, mert pl. egészségügyben jó ha 100-150 ezer ember dolgozik (pedagógusok 146 ezren vannak), szóval még ha eléggé mellé is lőnek az ő meggyőzésükkel, támogatásukkal akkor is max 30-40 ezer szavazatot jelent, mert gondolom eleve se volt mind Fidesz szavazó, meg a 40-50%-a amúgy se menne el szavazni.
nem reprezentatív.
én 3 tanárt ismerek és cső fidesz szavazók.
ellenzéki információkat nem is hajlandóak elolvasni.
vállalkozóból már jóval többet ismerek,45-50 körül.
közöttük is volt cső fidesz szavazó, viszont a kényszerzárás, de fizesd a bérleti díjat a bezárt üzleted után, és persze él is meg, mert semmiben nem segítünk neked, a többségnél kiba szta a biztosítékot.
a másik felénél meg az oltás nélkül nem mehetsz a gyerekeddel állatkertbe, vendéglőbe ba szta ki, mivel eszük ágában sincsen az erőltetett kínaival oltatni.
a fájzernek meg ugye annyi, nem rendel a fidesz.
így náluk ez alapján nulla a fidesz támogatottsága.
új szavazókat szerezni nem tud, így 1.8-2 milla szavazóra tippelnék nekik ha demokratikus választás lenne.
mondjuk ha az lenne, akkor kapásból nem szavazhatnának a románok és ukránok az mínusz 1 milla lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!