Mennyire lehet hiteles a 444 kommentelőinek a forrása, akik azt mondják, hogy megszívják, akik állampapírba fektettek, hiszen 1 éven belül akár államcsőd is lehet?
Forintban nem lehet államcsőd, mert azt akármennyit tudnak nyomtatni. Államcsőd csak devizában lehet, a forintos papírt mindig ki tudják fizetni, csak az a kérdés, hogy mennyit ér majd az a forint.
A helyedben inkább az inflációtól tartanék, hogy az darálja a megtakarításodat, mert a reálkamat negatív.
A pénzügyi világ "kockázatmentes" befektetésként tekint az állampapírra, holott azért statisztikailag bizonyítható, hogy nem így van - az állam valóban jelenthet csődöt - sőt, az elmúlt 2-300 évben Magyarországnak is volt olyan kötvénye, amely visszafizetetlen maradt.
Ettől függetlenül jelenleg elég nehezen látható, hogy miért várná bárki is akár Magyarország, de még nálunk jobban eladósodott államok, mint Portugália, Görögország vagy Olaszország csődjét is. Persze az ilyen haváriaesemények (mint pl. 2007-es pénzügyi válság, 2011-es euróövezeti válság vagy 2020-as COVID válság) általában pont azért következnek be, mert senki nem számít rájuk, de egy államcsődhöz jelenleg tényleg valami olyan szélsőségesen abszurd esemény kéne, hogy a kormány és egy tucat Mészáros Lőrinc felüljön az OTP magángépére bekokainozva luxuskurvákkal, sok csilliárd forinttal és soha többé ne jöjjön vissza.
Államcsőd nem lesz.
Az állampapírnál azonban van értelmesebb befektetés is. Vásárolj Eurót - töménytelen mennyiségben! Ma 349Ft. Most hívják le az ellopható EU-s lóvék nagy részét, amik át is kerülnek a különböző off-shore számlákra. Mehet még lejjebb is az árfolyam, de 2022 tavazsára visszahozzák 370 környékére, a 22-es válaszások után - ne legyenek illúzióid, az a választás már most le van fixálva, a NER 2/3 garantált - 3 év alatt 420 környékére fogják tornászni az árfolyamot. Ha most rászánsz 360.000 Forintot és veszel 1000 eurót, a pénzed 4 év alatt 410.000-t fog érni tisztán és adómentesen.
Euro bevezetés itt magyaroszágon nem lesz. Jóval előbb vágnak minket ki az EU-ból .... és leszünk egy rohadtul mély és sötét gazdasági pöcegödör ... de legalább qrva büszkék lehetünk a szuverenitásunkra! Bravo!!!!
Gyurcsány alatt kis híjján államcsődbe kerültünk. A görögöket megmentette Merkel. A portugálok is kimásztak belőle valahogy.
Jövőre választás lesz...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!