Támogatnád, hogy amint azonosítják nálunk is az indiai mutánst, a mostani védettségi igazolványokat azonnali hatállyal vonják be?
Ez az oltás a covid-19 ellen volt jó, ez meg már a covid-B.1.617 variáns. A tüskefehérje a felismerhetetlenségig mutálódott, valamint ez a törzs genetikailag már nagyon távol áll az eredetitől ami ellen a vakcina készült. Akit a régi vakcinával oltottak be, vagy a régi víruson esett túl, az ugyan úgy megfertőződhet, terjesztheti, lélegeztetőgépre kerülhet és meghalhat.
Támogatnád, hogy a covid-B.1.617 megjelenése után (ami szakértők szerint már csak pár nap) a jelenlegi védettségi kártyák legyenek érvénytelenek?
#19 egyáltalán nem vállalja. És ezt nyíltan ki is mondják. Brazíliában pont emiatt utálja az elnök a vakcinagyártókat, ő mindig nyíltan kimondja a fontos dolgokat.
És a legtöbb országban a kormány sem vállalja. Egyedül a világ legtisztességesebb emberei által lakott Japánban vállalja a kormány a felelősséget az összes beadott dózisért.
Valaki itt azt írta h a BRIT variáns miatt is telesírtáka sajtot és nem haltunk meg.
Mi.
De más igen.
Kismamák ❗
Én személyesen ismertem kismamát, aki tüdejét 100%ban megtamadta a vírus, már mélyaltatásba gépen vették ki a koraszülött gyermekét. Pár napra elhunyt, úgy, hogy azt se tudta, a gyermeke megszuletett.
A gyerek nehéz körülmény közé szorult az apával.
És ez az ő életébe is megmarad örökké, mikor egyesek már a vírusra se fogtok emlékezni (remélem), az a gyerek, és sok más a temetőbe fig emlékezni rá és minden nap.
Az oké h sok más miatt is árvulnak gyerekek. De itt erről a virusrol van szó, qlapbetegseg nélküli kismamákról és arról hogy ugyanm@r brit variáns, ha engem nwm citt el akkor lof@sz a vírus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!